Az utóbbi időben igencsak előtérbe került az AMD, ami persze az Intel több éve tartó elkényelmesedésének is köszönhető. Az utóbbi időben pedig már egyre többen vásárolnak AMD-t, mind processzor, mind pedig videókártya fronton. Az egyik legnagyobb német számtech shop közzétette a 13. heti eladási statisztikáit, ami bőven tartogat meglepetéseket.
Mind alaplapok, mind pedig processzorok tekintetében elhúzott az AMD a 13. hétben. Ez talán az arányszámokból látszik a legjobban,
ugyanis a Mindfactory által eladott processzorok 88,84%-át tette ki az AMD és csupán a vásárlók 11,16%-a döntött az Intel mellett.
Az alaplapok terén is hasonló a helyzet, itt az eladások 88,2%-át vitte az AMD.
A videókártyák tekintetében is egész szépen kezd felzárkózni a vörös gyártó, persze az eladási listát továbbra is az Nvidia vezeti.
Az eladott kártyák 55,85%-a Nvidia, a 44,15%-a pedig AMD.
A legtöbbet vásárolt típus az RTX 2070 volt, ebből 975 darabot adtak el, a második helyen pedig az RX 5700 XT áll 700 eladott példányszámmal.
Jól látszik, hogy a német vásárlók között jelenleg jóval népszerűbb az AMD, legalábbis processzorok tekintetében. A videókártyák terén már más a helyzet, ott gyakrabban választják az Nvidiát, de elég megosztott a piac. Azt nem tudjuk, hogy a vásárlók hány százaléka várja meg az Intel új generációját, tekintve hogy lassan már muszáj megérkeznie. Valószínűleg ez is közrejátszik az AMD sikereiben, de persze kétségkívül a jobb ár/érték aránynak köszönhető a felemelkedés.
Ti meglepődtetek az eredményeken?
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…