Miközben a koronavírus-járványnak köszönhetően más játékoknál újabb és újabb játékosszám-rekordok dőlnek meg, addig a PUBG esetén sajnos egyre csökkennek a játékosok. Erre a tendenciára a Steam figyelő sorozatunkban jó ideje rájöttünk már, mostanra viszont egyre tragikusabb a helyzet, emiatt pedig a játékosok is elégedetlenek.
Mostanra ugyanis már csupán 229 ezren áll az átlagos játékosszám, az egyidejű játékosok száma pedig az elmúlt 30 napban már csak 576 ezer fő volt. Elsőre persze lehet, hogy nem tűnik ez olyan rossz eredménynek, de ha hozzávesszük, hogy
az elmúlt három hónapban 110 ezren tették le a játékot, az átlagos játékosszám pedig 79 ezer fővel csökkent!
Hiába jött meg Karakin, a játékosok egyszerűen nem tértek vissza ennek ellenére sem. Ami pedig ezek után jött, az maga volt a tortúra, hiszen még a megmaradt játékosoknak is szaggatni kezdett a PUBG, ami csak tovább rontott a helyzeten. Ráadásul a hibákat csak több héttel sikerült orvosolni, ennyi idő alatt pedig sokan döntöttek a játék törlése mellett.
A redditen a legtöbb játékos a fejlesztőket tette felelőssé a kialakult helyzetért. Sokak szerint a PUBG jobb kezeket is megérdemelt volna, ugyanis az új tartalmakkal folyamatosan újabb és újabb hibák érkeztek, amelyek közül jó párat az évek elteltével sem sikerült kijavítaniuk. Mindeközben pedig a játék csak minimálisan fejlődött.
Nektek mi a véleményetek?
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…