League of Legends

Outlast-ba illő hangulatot hoz az új Fiddlesticks kedvcsináló

Március elején a Riot Games már elmondta, hogy az új Fiddlesticks érkezésére már nem kell sokat várni, ez a figyelmeztetés azonban korán sem volt elég arra, hogy felkészülhessünk arra a horror előzetesre, amit a kiadó publikált tegnap.

A rövidre sikerült videóban két katona egy erdő közepén a tábortűznél beszélget, mikor gyanús hangokat kezdenek el hallani. Ahogyan az lenni szokott az egyikük eltűnik, a másik pedig szépen belesétál a csapdába.

Fiddlesticks első megjelenése félelmetesen hátborzongató, hasonló rettegésre számítunk majd az idézők szurdokában is.

Csak nekünk ugrott be azonnal az Outlast erről a kompozícióról?

Bár a játékot fejlesztő Riot Games a videón kívül semmilyen információval nem szolgált, nem gondoljuk, hogy egy ilyen kedvcsináló után sokat kellene várni a hős érkezésére.

Nektek megjött a kedvetek a videó után Fiddlesticks-hez? Vajon instaban lesz, mikor megérkezik a Szurdokba, vagy lesz alkalmunk kipróbálni rankeden?

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

10 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

10 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

11 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

11 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

11 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

12 óra telt el azóta...