Sztereotípiák, elavult adatok, megalapozatlan kutatások. Ezek azok a dolgok, melyeket most szeretnénk kisöpörni a fejekből, a lányok gaming szokásaival kapcsolatban.
A lányok ugyanis éppolyan kemény gamerek, mint a fiúk. Nincs mese, ez tény!
Nőnap alkalmából összeszedtünk pár érdekességet, melyek alá is támasztják mindezt.
Több kutatás is igazolja, hogy manapság már szinte teljesen 50-50 a gamerek nemi eloszlása. A Newzoo kutatása szerint 2019-ben már a világ gamereinek 46%-a volt nő. Ezt támasztja alá a Statista.com mérése is, ahol már a fejlődés mértéke is látszik. 2017-ben még 42%, 2019-ben már az említett 46% volt a nők aránya. Ilyen ütemű növekedéssel hamar meglesz a tényleges 50-50.
Az elhivatottság kérdése már más, ha a nemek eloszlásáról beszélünk. A lányok között ugyanis kevés az úgynevezett „Cloud Gamer”, vagyis a full fókuszban a monitorra meredő, tryhard egyén. A lányoknál inkább az időtöltést kereső gamerek a jellemzőbbek.
Ez persze összefügg a multiplayer játékok Skill ratingjével is. Ebből ugyanis kiderül, nem azért nem jut el annyi lány a legmagasabb szintig, mert ügyetlenebbek lennének a fiúknál. Pusztán más célból ragadnak egeret, nem is céljuk feljutni a legmagasabb szintre.
A létszám ugyebár közel azonos, sőt a játékkal töltött alkalmak is megegyeznek. Egy-egy gamingre szánt alkalom alatt azonban a mérések szerint a lányok egyszerre kevesebbel is beérik. Ez pontosan a fenti céloknak köszönhető. Mivel az időtöltést keresik, nem mélyednek bele annyira, mint a hosszabb gaming szakaszokat tartó fiúk.
További különbség, hogy a lányok teljesen más úton jutnak el a játékokhoz. Kutatások szerint így fest a legfőbb motiváló erő a fiúknál, illetve a lányoknál.
Fiúk:
Lányok:
Az elhivatottság kérdésével összefügg, hogy az időtöltést kereső női gamerek teljesen más játékokkal is játszanak, mint a fiúk. A lányok aránya hiába 46% a gamerek között, a multiplayerek világába sokkal kevesebben vágnak bele. Itt a lányok aránya csak 33%.
Örülünk neki, hogy ennyi női gamer van a világon, Boldog Nőnapot kívánunk mindegyiküknek!
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…
2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…
2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…
2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…
2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…