Az új szezon hozta történet középpontjába ügynökök és maffiózók kerültek. Mindezt ráadásul frakciókkal színezte ki az Epic Games, a legfőbb karakterek ugyanis Ghost, vagy Shadow oldalra is állhatnak. Persze nem maguktól, a játékosok dönthetik el, hogy melyik csoporthoz csatlakoznak.
Viszont mint kiderült, ezek a döntések nemcsak az Outfitekre, hanem a térképre is hatással vannak.
Az első két héten Brutus küldetéseit kellett teljesítenünk a Fortnite-ban, hogy lehetőséget kapjunk az új stílusának feloldásához. Ha kész volt az összes feladat, a játék felkínált nekünk két speciális stílust a skinhez. Az egyik a Shadow, a másik a Ghost frakcióhoz kötötte karakterünket. Ha kiválasztottuk az egyiket, már nem visszakozhattunk.
Ennek köszönhetően az Epic könnyedén tudta figyelni a csoportok népszerűségét, s mint kiderült, összességében a Shadow variáns volt a legközkedveltebb.
Brutus a Grotto terület vezetője, így őt a pályán a helikopter-leszállópályával felszerelt barlangban, a sziget keleti oldalán lehet megtalálni. Egészen eddig egy neutrális területnek számított a hely, csupán Brutus uralkodott arra. Most viszont megjelent egy koponyaalakú szikla és egy rakás Shadow Henchman a területen. Mindemellett pedig Brutus is Shadow színekbe öltözött.
Ez alapján úgy tűnik, hogy minden második héten hatással lesz a döntésünk a szigetre. Felkészül TNTina és a Rig!
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…
2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…
2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…
2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…
2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…