A videojáték-piacot egyértelműen uralják a battle pass-ek, napjainkban szinte minden játék alapvető része. A lista nem kisebb nevekből áll, mint a Fortnite, a Call of Duty széria, vagy akár a PUBG, de a FIFA is egy hasonló modellt vezetett be az idei játékban.
A Riot egészen idáig kitartott a saját, kiforrott módszere mellett, amely eseményekre bontotta a naptárat. A játékosok is szerették, erre tulajdonképpen sosem volt panasz.
A Riot azonban halad a korral, megjelentek ugyanis az első LoL Battle Pass nyomai.
Természetesen nem ti tévesztettétek szem elől az újdonságot. A LoL battle pass ugyanis jelen pillanatban kizárólag a kínai kliensben érhető el, ami egyébként is egy teljesen más világ. Ez persze még nem jelenti azt, hogy a kínai teszt után ne vezetnék be mindenhol, ha sikeresnek bizonyul a modell.
A képeken jól látható, hogy egészen 100-as szintig farmolhatjuk a jóságokat, sőt olyan loot is van a képen, ami szintén ismeretlen a kínai régión kívül játszóknak.
Az árazás, bár számunkra teljesen irreleváns, egészen baráti, sőt túlságosan is az. A kezdő, legolcsóbb csomagot ugyanis már 10.19 euróért megvehetjük.
Ti beneveznétek egy ilyenfajta battle pass-re? A Riot mostani megoldása kevésbé átlátható, viszont a játékosok szeretik és már jól megszokták az eseménybelépőket. Ha bármilyen hír napvilágot lát az európai megjelenésről, mi megírjuk nektek.
RP 2023.10.05. - Ha megnézzük a jelenlegi videokártya-piacot, akkor könnyű elfelejteni, hogy bizony nem csak…
Gábor János 2024.04.07. - Az App Store szabályainak módosítása, amit az Apple Insider szúrt ki,…
Gábor János 2024.04.07. - A Microsoft a jelek szerint azt tervezi, hogy a hagyományos nyári…
Bódi Dániel 2023.10.04. - Tyúú, hogy mekkora katasztrófa volt a Batman és Robin! Te jóságos…
Gábor János 2024.04.07. - Nem elég nagy a csinnadratta a franchise új Ubisoft játéka körül,…
Gábor János 2023.10.03. - Sokan bíznak benne, hogy egyszer jön egy nagy ébredés, és kiderül,…