A Riot Games bejelentette, prioritást élvez a „műhelyben” a League of Legends kliensének javítása. Eljutottunk arra a pontra, hogy már a kiadó sem hajlandó mögé állni a jelenlegi helyzetnek, változásnak kell bekövetkeznie.
Már azt is tudjuk, hogy az első hullámban a teljesítmény kap reflektorfényt, javítani fognak a bootstrapen, valamint a champ select is teljesen új infrastruktúrát kap. Na meg a legkritikusabb bugok és egyéb rendszerhibák is javításra kerülnek.
Papíron kiváló ezt látni, az viszont már egy kicsit elhúzza a szánkat, hogy az első komolyabb végeredményt körülbelül fél év múlva tapasztalhatjuk csak. Legalábbis azt ígéri a Riot, hogy hat hónap múlva már remélhetőleg minden komolyabb hibát a hátunk mögött tudhatunk majd.
Annak láttán, hogy készül az új kliens generáció, többen megszállták a nagyobb League of Legends tematikájú fórumokat és elkezdték teletömködni őket az ötleteikkel. Sokan szeretnék viszont látni a Honorable Opponent rendszert, de vannak olyanok is, akik a Friend Listet fejlesztenék, vagy csak általánosságban új funkciókat pakolnának bele.
A helyzet az, hogy ez véleményem szerint egy rettenetes ötlet.
Tény, a jövőben jót tesz majd a játéknak, ha a kliens lehetőségeinek tárháza nő, viszont egészen addig, amíg mechanikailag nincs rendben semmi, értelmetlennek gondolom a bővítést. Amondó vagyok, hogy egy rettentően minimalista, az alapfunkciókat ellátó kliens lenne most a legjobb lépés, amivel csak elindítani tudunk játékokat és chatelni a társainkkal.
Nincs olyan állapotban jelenleg a játék, hogy szükség legyen a csili-vili honor rendszerre, vagy a villódzó Clash animációkra. Ki kell takarítania a spagetti-kódot a fejlesztőknek, különben minden egyes újítás csak rontana a helyzeten.
Fél év múlva, ha sikeres volt a projekt, újból elő lehet majd venni a jobbnál jobb ötleteket.
2024.04.07. – A Warzone és Modern Warfare III legújabb szezonja néhány nappal ezelőtt, április harmadikán vette kezdetét.…
2024.04.07. – Egy időben meglehetősen rossz volt a gamer laptopok megítélése. Tegyük hozzá, hogy nem…
2024.04.07. – A Valve nem sokat pihent a Major után. A Counter-Strike 2 Majort a CSGOEmpire gárdája…
Bódi Dániel 2024.04.07. - Egy alapvetően multiplayer játéknál nem egy nagy hátrány, ha a legtöbb…
2024.04.07. – Míg egykor csak néhány periféria kiváltsága volt az RGB világítás, addig manapság már…
2024.04.07. – A Call of Duty: Warzone kliense a negyedik születésnapját ünnepelhette idén márciusban. A…