Fortnite

Bérgyilkos hal, ikrek és egy földműves – Itt vannak az új Fortnite skinek

Befutott a Fortnite Chapter 2: Season 2 első nagyobb frissítése, a v12.10. Mivel hivatalos Patch Note már hónapok óta nem érkezett az Epic Games-től, így most már arra nem is számítunk, hogy bármit megtudjunk az újdonságokról a kiadótól. Viszont ez nem jelenti azt, hogy a sötétben kell tapogatózzunk, az adatbányászok ugyanis most is kitettek magukért. Néhány perc leforgása alatt sikerült előkaparniuk egy rakás új kozmetikai elemet.

A forrásfájlok között landolt egy új, Deadpool tematikájú Spray, amit feltehetően az eheti kihívásokért fogunk megkapni. Érdekesség, hogy már a hivatalos BackBling modellje is fellelhető, vagyis könnyen lehet, hogy jövő héten már arra is rátehetjük a kezünket.

 

Az Outfitekért felelős csapat is bőven dolgozott az elmúlt hetekben, ebbe a kategóriába is bőven érkeztek új tartalmak. Többek között lecsaphatunk majd egy bérgyilkos halra, de egy ikerpárral, vagy akár egy földművessel is hajkurászhatjuk majd a Victory Royale-t a második szezon során.

 

A skinek között felbukkant egy új ritkasági szint, a „Slurp”. Hogy ez pontosan mit jelent, azt nem tudjuk, de biztosan lesz jelentősége mindennek a jövőben.

A frissítés körülbelül 1.75 giga, vagyis relatíve gyorsan élesíthető.

Cloud

Korábbi cikkek

Te le tudod verni AK-t League of Legends-ben? – Most megmutathatod!

2024.04.05. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…

1 óra telt el azóta...

Megújultak a Vodafone tarifacsomagok – nézd, mennyiért és mit kapsz

Gábor János 2024.04.05. - Mobiltelefon függvényében már a legkisebb tarifacsomagtól elérhető a magyarországi Vodafone hálózaton…

2 óra telt el azóta...

Ez egy hordozható PlayStation 1, ami egy kontrollerből készült

2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…

3 óra telt el azóta...

8300 helyett INGYENES lesz az utóbbi évek egyik legjobb sci-fi játéka

Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…

4 óra telt el azóta...

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

15 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

16 óra telt el azóta...