Életmód

Folytatódik a Riot kálváriája – Új jogi képviselet veszi át a zaklatások ügyét

Úgy tűnik, még mindig nincs vége annak a pernek, melyet a Riot Games női alkalmazottai indítottak még 2018-ban, miután kiderült, hogy a vállalatnál nemi alapon kaptak bért, sőt szexuális zaklatás áldozati voltak. A nemi megkülönböztetés és a vezetőség szexista megnyilvánulásai miatt pert indító nők végül elérték céljukat: a cég kártérítést ajánlott fel. A Riot és a kb. ezer sértett alkalmazott megállapodása szerint, mindenki kártérítést kap, attól függően, hogy milyen régóta dolgozik ott, milyen pozícióban stb. Minderre a Riot összesen 10 millió dollárt szánt, ezt az összeget pedig alapos számítások előzték meg.

Január végén azonban a új fejezet következett: a kaliforniai munkajogi hivatal (DFEH) szerint ugyanis legalább 400 millió dollárt kéne a kárpótlásra száni, ennyi járna ugyanis valóban a nőknek – írja a Los Angeles Times. Nem sokkal később az állami szervezetek ráadásul azt is állították, hogy a Riot Games és az alkalmazottakat képviselő Rosen & Saba ügyvédi iroda nemcsak rosszul kezelte az ügyet, de összedolgozhatott a Riottal a kártérítés összegének megállapításában.

Kép forrása: Yahoo News

Természetesen ennek hatására az alkalmazottak képviselői új jogi képviselet felé fordultak. Joseph Lovretovich ügyvéd mellett az ügy mellé állt Genie Harrison ügyvédnő is. Az ő neve ismerős lehet a Weinstein Company ellen indított #MeToo perek kapcsán – írja a GamesIndustry.

Harvey Weinstein egykori hollywoodi filmproducer 47 millió dolláros, peren kívüli megállapodást kötött tavaly decemberben azokkal a nőkkel, akik szexuális zaklatással vádolták őt. Ez köszönhető volt Genie Harrison ügyvédnőnek is, így nagyjából lehet sejteni, milyen képviselet állt most a Riot alkalmazottai mögé. Harrison és Lovretovich most szakértői elemzést kér annak megállapítására, hogy pontosan mekkora összeg jár a nőknek.

Genie Harrison – Kép forrása: Youtube

„Ezek a bátor nők felszólaltak a nemek közötti egyenlőtlenség és szexizmus ellen. Szeretnék megbizonyosodni arról, hogy méltányos módon kompenzálják őket. Képzett elemzőink már vizsgálják a fizetési adatokat” – mondta Harrison.

Az állami szervezetek megállapítása szerint legalább tehát 400 milliót kéne az alkalmazottak kártérítésre fordítani, amivel a Riot Games egyáltalán nem ért egyet, sőt az összeget clickbaitnek nevezte.

„Megértjük azt, hogy a felperesek új jogi képviselethez fordultak a megállapodás felülvizsgálatához, ezt tiszteletben tartjuk. Ennek ellenére az elemzések, melyek a megállapodáshoz vezettek átfogóak és alaposak voltak. Úgy gondoljuk, hogy a meghatározott 10 milliós összeg igazságos és megfelelő volt” – mondta a Riot szóvivője.

A Riot korábban felháborítónak ítélte a 400 milliós összeget és azt mondták: nem megalapozott. Hozzátették, hogy az ilyen megalapozatlan és hamis állításokkal szemben megvédik magukat.

A Riot és az alkalmazottak pere tehát folytatódik és egyelőre nem lehet látni, hogy pontosan mikor lesz vége. Te mit gondolsz? Mennyi jár a sértett félnek?

DV

Korábbi cikkek

Teljes káoszt okozott a 2okos Balázs Kicknél, az úttesten is állt a tömeg

2024.04.14.  - Ahogy nem is olyan rég mi is beszámoltunk róla, elképesztő módon lepte meg…

9 óra telt el azóta...

2 millió forintot szórt szét egy magyar influenszer a Deák téren

Bódi Dániel 2024.04.14. - Lehet, hogy a Mobilfox közösségi médiás tevékenysége nem különösen egyedi, vagy…

10 óra telt el azóta...

9 év után megtalálták a legjobban elrejtett titkot is a The Witcher 3-ban

Bódi Dániel 2024.04.14. - Lehet velem vitatkozni arról, hogy melyik a valaha készült legjobb videojáték,…

12 óra telt el azóta...

Újraindítják minden idők egyik legjobb szuperhősös sorozatát, a Hősöket

Bódi Dániel 2024.04.14. - A cím olvasatán menten a szívükhöz kapó Hősök ősrajongók számára egyszerre…

13 óra telt el azóta...

4 remek videojáték, amit már sehol sem tudsz megvenni | 2.

Bódi Dániel 2022. 11. 15. - Mint újságíró és ex-fejlesztőpalánta általában a játékok legális forrásból…

17 óra telt el azóta...

A 2000-es évek 9 legjobb anime-sorozata, amiken generációk nőttek fel

Bódi Dániel 1. Dragon Ball és a Z Ha anime, akkor Dragon Ball. Persze most…

18 óra telt el azóta...