Megérkezett a várva várt 10.4-es League of Legends frissítés, ami többek között végre eltakarítja a support karaktereket a felső ösvényről.
Egy meglehetősen masszív buff-csomaggal küldte meg a játékot a fejlesztőcsapat, 14 karakter erősödött, míg velük szemben csupán csak 5-öt gyengítettek.
Ahogy az mostanában lenni szokott, Aphelios belekerült a nerf-szórásba. Mostantól könnyebb az ellenfeleinek eldönteni, hogy milyen fegyverekkel harcol éppen a hős, valamint a Chakram erejéből is ismét visszavett a Riot.
Ami még mindenképpen kiemelendő a gyengített karakterek közül, az Soraka és Sona. Az elmúlt két frissítésciklusban mindkét támogató átvette az uralmat a felső ösvény fölött, ez pedig maradjunk annyiban, hogy sokaknak egyáltalán nem tetszett. Többek között a kiadónak sem, ezért most végre megérkezett a „megmentősereg”.
Soraka Q-ja gyengült, ez az ösvényfázist érinti leginkább, a támogatóereje viszont bizonyos esetekben még erősebb is lett a W változtatásoknak köszönhetően.
Sona képességeinek (Q,W,E) költsége nőtt, viszont az aurák újonnan manát töltenek vissza. Ideje neki is visszatáncolnia botra.
Megérkezett az idei év legkomolyabb átalakítása, 7 „új” jungler karakterrel bővült a játék!
„Hosszú évek óta jellemző trend, hogy az új és alacsony MKP-pontszámú játékosok sokkal ritkábban játszanak dzsungelharcosként, mint bármilyen más pozícióban – akkor is, ha a többi pozíció gyengébb. A 10.4-ben azzal orvosoljuk a problémát, hogy a népszerűbb hősöknek – ezeken a képességszinteken – hatékonyabb dzsungeles eszközöket adunk, különösen azért, mert a dzsungeles pozíciónak vitathatóan kisebb a hősválasztéka, mint más pozícióknak. A játékosoknak továbbra is meg kell birkózniuk a dzsungelharcos szerep nehézségeivel, de nem kell ennek tetejébe egy újabb hőst is betanulniuk. Az alábbi módosítások mindegyike a szörnyek elleni hatékonyságot növeli, így biztosan nem hatnak ki az ösvénybeli erőre.
Más megoldásokat is keresünk a dzsungeles szerep megsegítésére, szóval a jövőben egyéb változtatásokra is számíthattok.”
Mostantól a következő karakterek használhatók a dzsungelben is: Darius, Diana, Garen, Gnar, Mordekaiser, Talon, valamint Zed.
Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…
Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…
2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…
2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…
2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…
2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…