A Doom Eternal Battlemode multiplayer módjáról már tavaly is lehetett hallani, amikor megtudtuk, hogy háromfős csapatokban lehet majd játszani: egy játékos a Doomslayert fogja irányítani, a másik kettő pedig csapatban, démonokként próbálja meg levadászni őt.
A démonok saját speciális képességeket kapnak és csapdákat tehetnek le, valamint korlátozottan át tudnak látni a falakon. A Doomslayer viszont a játék összes fegyveréhez és felszereléséhez hozzáférhet, valamint használhatja a pálya két szélén levő teleportereket. Egy kör addig tart, amíg a démonok szét nem kapják a Doomslayert, vagy amíg a Doomslayer 20 másodpercen belül végez mindkét démonnal. Amennyiben ez nem sikerül, addig a démonok újjáélednek.
Most a IGN-nek lehetősége volt kipróbálni a játékmódot, amiről egy 12 perces videót is feltöltöttek.
A Battlemode lesz az elsődleges multiplayer mód a Doom Eternalban, nélkülözve a hagyományos multiplayer módot. Marty Stratton producer tavaly az IGN-nek elmondta, hogy az id Software a multiplayer új megközelítését választotta, miután a 2016-os rebootban a „hagyományos” játékmód nem ért el átütő sikert.
A Doom Eternal március 20-án jelenik meg. Kipróbálod majd a multit?
2024.04.12. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…
2024.04.12. - A szoftverek kinézetének módosítása és testreszabása pár évtizeddel ezelőtt nagy dolog volt. Emlékszem…
2024.04.12. - Nem fogok zsákbamacskát árulni, az Epic e heti ingyenes játékát egyszerűen kötelező letölteni.…
2024.04.12. – A Counter-Strike 2 bizony több mint egy éve velünk van. A Valve hivatalosan…
Bódi Dániel 2024.04.11. - Ahhoz képest, hogy a Spider-Man 2 csak és kizárólag PS5-re jelent…
Bódi Dániel 2024.04.11. - Biztosak lehetünk abban, hogy a Fallout első évada néhány hétig még…