Az új stúdió létrejöttével a THQ Nordic teljes tulajdonú stúdióinak száma 12-re nőtt. A Nine Rocks Games székhelye Pozsonyban, Szlovákiában lesz, vezérigazgatója pedig David Durcak, aki legutóbb a DayZ-n dolgozott. A stúdió más, a szlovák játékiparban már tapasztalt fejlesztőnek is munkát kínált. A csapat a közlemény szerint olyan játékokon dolgozott korábban, mint a DayZ (2018), a Soldier of Fortune 3 (2007), a Conan (2004) vagy a Chaser (2003).
„Nagyon várjuk, hogy kiépüljön az új iroda, illetve egy jó kis csapat és elkezdjük az első projektünket – mondta David Durcak, a Nine Rocks Games vezérigazgatója.
„Üdvözöljük a THQ Nordic stúdióhálózatának legújabb tagját: a Nine Rocks Gamest. Izgatottak vagyunk az első projektünkről kapcsán” – fogalmazott a Klemens Kreuzer, a THQ Nordic vezérigazgatója, hozzátéve, hogy a stúdió és annak csapata jó helyen és jó időben áll össze. Hogy pontosan milyen játékon dolgozik a stúdió, arról később osztanak meg bővebb információkat, egyelőre csak a shooter/survival műfajt határozták meg.
Persze nem ez az egyetlen terv, amit a THQ Nordic az utóbbi időben a fejébe vett. Tavaly a Gothic és a Risen sorozatokat jegyző stúdiót olvasztották magukba, sőt bejelentették, hogy készül a Saints Row új része, valamint a Dead Island 2, sőt a Knights of Honor 2 – Sovereign is. Folyamatban van közben a régóta várt akció-RPG, a Biomutant, valamint a Destroy All Humans és a Spongebob Squarepants: Battle of Bikini Bottom átdolgozása.
A THQ Nordic GmbH az Embracer Group része, amely a Koch Media és a Deep Silver játékkiadó tulajdonosa is.
2024.04.09. – Az elmúlt évek során a Warzone-ban több "broken" fegyver is felbukkant. Ezek olyan SMG, AR…
2024.04.09. – A Fortnite Battle Royale 2017 szeptemberében jelent meg, az első, klasszikus értelemben vett…
2024.04.09. – A Counter-Strike 2 eseményei rendesen felpörögtek a Major után néhány nappal. A Valve gyakorlatilag teljesen…
Bódi Dániel 2024.04.09. - Örök kérdés, örök vita, a teljesen egyértelmű válasz pedig igazából attól…
2024.04.09. – A Intel már a 2020-as évek elején bejelentette, hogy becsatlakozna az AMD és…
2024.04.09. – Ahogy azt sejteni lehetett, a Warzone fejlesztői a Season 3 második hetében sem hagyják a…