Minden bizonnyal a PUBG Corp.-nak is feltűnt, hogy az utóbbi időben nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan eltervezték őket. A legutóbbi frissítések óta pedig csak fokozódott a helyzet, aminek következtében egyre többen hagyják ott a játékot. A PUBG Corp. közösségi menedzsere, Hawkinz pedig ezúttal egy új ötlettel állt elő:
Mit szólnátok hozzá, ha havi rendszerességgel összefoglalnánk a közösség számára fontos problémákat?”
Nemsokkal később hozzátette, hogy itt az olyasmikre kell gondolni, mint jelentés a csalóhelyzetről. A kérdés feltevését már azért sem értjük, mert annyira triviális a válasz, hogy még kimondani is fáj.
Persze mielőtt még azt gondolnánk, hogy már a hétvégén jöhet, akkor eloszlatnánk a kételyeket, Hawkinz szerint ugyanis ehhez a világ különböző régióiban lévő fejlesztőcsapatitól össze kell gyűjteniük az információkat. Szóval nem ma vagy holnap, hanem hetek múlva várható az első összefoglaló.
Üdvözölendő az ötlet egyébként és értékeljük, hogy tartják a kapcsolatot a játékosokkal, de hogy pont ilyen egyértelmű kérdésekben kérik ki az emberek véleményét, az megmosolyogtató.
RP 2023.10.05. - Ha megnézzük a jelenlegi videokártya-piacot, akkor könnyű elfelejteni, hogy bizony nem csak…
Gábor János 2024.04.07. - Az App Store szabályainak módosítása, amit az Apple Insider szúrt ki,…
Gábor János 2024.04.07. - A Microsoft a jelek szerint azt tervezi, hogy a hagyományos nyári…
Bódi Dániel 2023.10.04. - Tyúú, hogy mekkora katasztrófa volt a Batman és Robin! Te jóságos…
Gábor János 2024.04.07. - Nem elég nagy a csinnadratta a franchise új Ubisoft játéka körül,…
Gábor János 2023.10.03. - Sokan bíznak benne, hogy egyszer jön egy nagy ébredés, és kiderül,…