Közeleg a PS5 megjelenése, így nem csak a játékosokat, de a videojáték-alkotókat is egyre jobban izgatja, hogy milyen lehetőségeket hozhat az új platform. Egyelőre azonban kevés PS5-re érkező címről tudunk hivatalosan. A Nioh 2 stúdiója, a Team Ninja most arról adott hírt, hogy a jövőben PS5-re fejlesztenének valami izgalmas játéksorozatot.
A producer Yosuke Hayashi egy interjúban nemrég azt mondta:
„Azt gondolom, hogy az új konzol új lehetőségeket kínál, így mindenképpen szeretnénk egy új játékot készíteni PS5-re.”
„Biztos vagyok benne, hogy teljesen más szintű játékélményt nyújt majd, mint a PS4. Az a dolgunk, hogy a lehető legjobban kiaknázzuk a lehetőségeit” – tette hozzá.
Persze nem csak egy merőben új játékon gondolkozik a Team Ninja az utóbbi időben. A Nioh 2 rendezője Fumihiko Yasuda nemrég felfedte, hogy még az is lehet, hogy a Ninja Gaiden franchise is visszatér a jövőben.
A stúdió, mely többek között a Ninja Gaiden, a Dead or Alive és a Marvel Ultimate Alliance 3 fejlesztője, jelenleg persze még a Nioh 2 befejezésén dolgozik. A játék március 13-án jelenik meg PS4-re. Biztosak vagyunk abban, hogy a Team Ninja PS5-re is kiváló játékot képes készíteni, így kíváncsian várjuk, hogy milyen projektet indítanak a jövőben.
Te milyen új játéknak örülnél a Team Ninjatól?
Gábor János 2024.04.04. - Aligha árulunk el újdonságot azzal, hogy a játék- és sztorifejlesztés során…
2024.04.04. - Valljuk be, mind ismerünk a közösségi oldalakon olyan embereket, akik imádják, ha sokan…
2024.04.04. – A hordozható és asztali gépek szépen lassan két nagy táborra kezdenek szétszakadni. Míg…
Bódi Dániel 2024.04.04. - 10 évnyi működést követően a Spotify tavaly augusztusban emelt a csomagjai…
2024.04.04. - Kétségtelen, hogy az Attack on Titan az egyik legjelentősebb franchise a mangák és…
2024.04.04. - Aki figyelemmel kísérte az elmúlt hetekben a magyar streamereket, láthatta, hogy igen komoly…