A 2020-as évben zajló E3 már egymás után a második olyan rendezvény lesz a konferencia történetében, melyen a játékipar egyik óriása, a Sony nem vesz részt.

A Sony nemrég megerősítette, hogy nem vesz részt a világ egyik legnagyobb videojáték konferenciáján, az E3-on.

„Alapos átgondolás után a SIE (Sony Interactive Entertainment) úgy döntött, hogy nem vesz részt az E3 2020-on. Nagyon tiszteletben tartjuk az ESA-t, mint szervezetet, de nem érezzük azt, hogy az E3 2020 jövőképe megfelelő helyszíne annak, amire idén fókuszálunk” – mondta a társaság szóvivője a GamesIndustry-nek.

Kép forrása: Youtube

Helyette viszont a Sony több száz másik rendezvényen jelenik meg szerte a világon. Mivel az év végére tervezik a következő generációs konzol, a PS5 kiadását, valószínűleg igen átfogó stratégiájuk van annak bemutatására és promótálására. Az is gyanítható, hogy a State of Play adások is folytatódnak, ahol rendszeresen bemutatják, hogy mivel készülnek a jövőben.

A legutóbbi E3-on a Sony hiánya érezhető volt, bár a kiadók számos olyan címet vonultattak fel, melyek a Sony platformján is megjelentek. Szóval tulajdonképpen nem is annyira maradtak ki. 

Ami a Microsoftot és az Xbox-ot illeti, ők Phil Spencer szerint már javában készülnek az E3-re, ahol be szeretnék mutatni, milyen jövő elé is néznek a konzolpiacon.

A Sony egyébként január 14. és február 16. között Experience PlayStation címmel tart eseményt New York-ban a Sony Square-ben, ahol mindenkit szeretettel várnak a PlayStation 25. évfordulóját megünnepelni, egy rakás PS4 és PSVR játékkal.

És persze mindenki azt várja, hogy az eseményen friss infókat is megosztanak a PS5-ről.

Kép forrása: Sony Square

Szerinted ismét jól döntött a Sony, hogy nem vesz részt az E3-on?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×