A kínai kormány nemrégiben megerősítette, hogy igyekszik tilalom alá helyezni azon játékokat is, melyekben házasságkötés látható. Kína nem sok játék megjelenését engedélyezi egy évben, így sok esetben olyan játékok sem jelenhetnek meg, melyek a világon mindenhol népszerűek.
Egy új szabályozás most még nehezebbé teszi a kiadók helyzetét a távol-keleti országban. A Niko Partners szerint Kína azokat a játékokat sem igazán kedveli, melyekben angol szavak szerepelnek. Ilyen például a „winner” vagy az „attack” szó, melyeket minden játékban le kell fordítani kínaira.
A játékokban többek között nem szerepelhet vér (akármilyen színű), a holttesteknek pedig gyorsan el kell tűnniük. Egy másik szabály szerint a gyermekek számára nem szabad elérhető legyen a házasság funkció, ugyanígy a lottbox rendszernek is átláthatónak kell lennie.
A kiskorú játékosok számára nem lehet elérhető a játékban szereplő házasság funkció – olvasható a jelentésben.
Persze nem ez az első alkalom, hogy Kína új szabályokat hoz létre a kiskorúakat illetően. Novemberben például azt csökkentették, hogy az országban a gyerekek hány órát játszhatnak videojátékokkal. A számtalan szabályozás ellenére a kínai játékpiac hatalmas: évente mintegy 36.5 milliárd dollárt termel. Sok külföldi kiadó éppen azért hajlandó megváltoztatni játékát, hogy ott is kiadható legyen.
Tavaly egyébként összesen 1570 játék kapott engedélyt, ebből viszont csupán 185 cím volt külföldi játék. Ez 11.8 százalék.
A friss szabályozás persze még nagyon sok mindenre kiterjedt, így kiadó legyen a talpán, amelyik belevág abba, hogy az országban engedélyeztesse játékát.
Szerinted fontos, hogy ilyen szinten szabályozva legyenek a játékok?
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…
2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…
2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…
2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…
2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…