Gaming

Látványos démon hentelő FPS – Új Doom Eternal előzetes érkezett

A Doom sorozat felélesztése nem indult rosszul, hiszen úgy tűnik sokan vágynak egy igazán pörgős, démon hentelős FPS-re. Nagy várakozás előzi meg tehát a Doom Eternal megjelenését, ami a legutóbbi információk szerint március 20-án lesz végre elérhető.

A Bethesda most friss előzetessel lepte meg a rajongókat, melyben a sok-sok erőszak és a démonok mellett, mintha a menny is feltűnne – írja a Pcgamesn. A videóban sok dolgot megtudhatunk a világ állapotáról, például azt, hogy a démonok ismét az emberiség végső pusztulására törekszenek, módszerük pedig az, hogy a dimenziók közt utazva hódítanak. A dimenziók közt persze nem csak a Föld és a pokol kaphat helyet, hanem akár még a mennyország is.

Az előzetesben láthatunk egy angyalszerű figurát is, Night Sentinelek kíséretében. Még az is lehetséges, hogy a menny és a pokol közötti háborúba csöppenünk az új részben. Ez persze csak feltételezés, hiszen az előzetesben feltűnő angyalszerű lény nem tűnik kedvesnek, így akár egy erős démon is lehet. Akárhogy is, elképesztő látvány, ahogy az elpusztult Hold után elénk tárul a bolygó, melyet óriási démonok leptek el. Egyetlen esélye maradt az emberiségnek: a Doom Slayer.

 

Mi már nagyon várjuk az új Doomot. És ti?

DV

Korábbi cikkek

8 szanaszét cenzúrázott, mégis isteni videojáték az elmúlt 20 évből

Gábor János 2024.04.04. - Aligha árulunk el újdonságot azzal, hogy a játék- és sztorifejlesztés során…

42 perc telt el azóta...

Ha nem kapsz elég lájkot, ez a kamu közösségi oldal eláraszt velük

2024.04.04. - Valljuk be, mind ismerünk a közösségi oldalakon olyan embereket, akik imádják, ha sokan…

1 óra telt el azóta...

Teljesen átalakulhatnak a PC-k, már nyáron elkezdődhet a folyamat

2024.04.04. – A hordozható és asztali gépek szépen lassan két nagy táborra kezdenek szétszakadni. Míg…

2 óra telt el azóta...

Fájni fog: Jelentős mértékű drágulásra készül a Spotify

Bódi Dániel 2024.04.04. - 10 évnyi működést követően a Spotify tavaly augusztusban emelt a csomagjai…

2 óra telt el azóta...

Az Attack on Titan alkotója tíz év után először új mangát mutatott be

2024.04.04. - Kétségtelen, hogy az Attack on Titan az egyik legjelentősebb franchise a mangák és…

2 óra telt el azóta...

Élőben szurkolhatsz TheVR Janinak a Magyar Streamer Bajnokság döntőjén Budapesten

2024.04.04. - Aki figyelemmel kísérte az elmúlt hetekben a magyar streamereket, láthatta, hogy igen komoly…

4 óra telt el azóta...