Gaming

Várod már az Erangel Remastert? – Így tudod kipróbálni megjelenés előtt!

Jobb később, mint soha! Úgy tűnik, már nem kell sokat várni az új Erangelre a PUBG Mobile-ban, az első béta tesztek időpontját ugyanis már leleplezték a fejlesztők. Egyelőre nem kerítettek neki túl nagy feneket, kizárólag a játék Discord csatornájára, azon belül is az indiai játékosokkal osztották meg a hírt.

 

Szerencsére már nem kell sokat várni, ugyanis január 15-én már elindul a teszt fázis, egyelőre csupán 5 000 játékos tesztelheti az új Erangelt.

Jó hír, hogy bárki részt vehet a tesztben, ehhez csupán egy PUBG Mobile fiók és egy Discord regisztrációra van szükségünk. A fejlesztők ebben a Google Form dokumentumban gyűjtik a tesztelni vágyók adatait, aki szeretné tesztelni, annak érdemes sietnie, mielőtt betelnek a helyek.

Erangel 2.0 a hivatalos prezentációban / Forrás: Tencent

Fontos kiemelnünk, hogy a fentebbi ívben a teljes Discord nevet kérik, ami egy felhasználónévből, egy „#” jelből és egy sorszámból áll, pl: leet#12345. Ez azért is fontos, mert ha nem adjuk meg, akkor nem tudják velünk felvenni a kapcsolatot, így eleve kiesünk a jelentkezők közül.

Sok sikert kívánunk mindenkinek!

DV

Korábbi cikkek

Így szereld fel a Warzone legújabb bestiáját, a MORS Snipert

2024.04.06. –A Modern Warfare III és Warzone harmadik közös szezonja április harmadikán vette kezdetét. A megannyi…

6 perc telt el azóta...

Hihetetlen, de sikerült elindítani a Red Dead Redemption 2-t egy mobilon

Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…

10 óra telt el azóta...

Unreal Engine 5-ben születik újjá a legendás PS1-es Toy Story 2 játék

Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…

10 óra telt el azóta...

Ez már mennyiség: 136 film és 5 sorozat került fel csendben a SkyShowtime-ra

Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…

14 óra telt el azóta...

Jönnek az Apple otthoni robotjai? Akár kettő is lehet – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…

14 óra telt el azóta...

Igazán megéri elindítanod a mobilos Warzone-t, ütős ajándékok várnak

2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…

14 óra telt el azóta...