A Sands of Salzaar jelenleg az egyik legjobban fogyó játék a Steamen – írja a PCGamer. A dolog persze nem annyira meglepő, ha tudjuk, hogy néhány havonta feltűnik egy-egy olyan kínai indie játék, mely a legkeresettebb játékok listáján az élre tör, annak ellenére, hogy csakis kínai nyelven érhető el. A jelenséghez persze hozzátartozik az is, hogy folyamatosan nő a kínai felhasználók száma a platformon, amiről pont ma írtunk egy vaskosabb cikket.
Korábban egyébként a Chinese Parents and Scroll of Taiwu tavaly óriási sikert értek el, mindegyik több mint egymillió példányban kelt el. Ez kiválóan mutatja, hogy mennyire fontos szereplői a Steam életének a kínai felhasználók tábora.
A Sands of Salzaar ( 部落 与 弯刀) január 2-án jelent meg a Steam játékai között, az első heti becslések szerint 50 ezres eladással. Ez a szám január végére várhatóan eléri a 200 ezret. Annak ellenére, hogy csak egyszerűsített kínai nyelven érhető el, a Sands of Salzaar máris több mint 2600 „nagyon pozitív” véleményt gyűjtött össze, a 31. legtöbbet játszott játék a Steamen, az egyidejű játékosok száma pedig eléri 21 ezret. Ez olyan játékok számaihoz van közel, mint a Skyrim.
A játékmenet alapján a Salzaar elsőre egy igen izgalmas, early access nyílt világú RPG, ami egy misztikus sivatagba kalauzol el. A játékban karaktereket szerezhetünk és felfedezhetjük a világot, barátokat vagy ellenségeket szerezve. A hatalmas csaták egyébként olyan hangulatot keltenek, mintha ötvöznénk a Diablo és Dynasty Warriors sorozatot.
A jó hír ráadásul az, hogy hogy a Sands of Salzaar angol nyelven is elérhető lesz, tekintettel az igényekre. Ahogy a Steam oldalán is olvasható, az angol nyelv kiemelt prioritást élvez a projektben. A dolog azért is érdekes, mert Kínában az igen szigorú cenzúra miatt nem minden játék válik elérhetővé, a Steam viszont kiskaput jelent a kínai indie alkotók számára.
Jelenleg a Sands of Salzaar 15 százalék kedvezménnyel kapható, ha valaki úgy érzi kínaiul szeretné kipróbálni.
Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…
Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…
2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…
2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…
2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…
2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…