Gaming

Közösségi cheater rendőrséget hoztak össze az Overwatch játékosok

A Stats5 gondozásában, Overwatch Police Department néven indítottak csalókat üldöző oldalt az Overwatch közösség tagjai. Mielőtt kinevetnénk a kezdeményezést, gyorsan leszögeznénk, hogy a dolog tényleg működik!

Az oldal ugyanis direkt összeköttetésben fut a Blizzard report rendszerével.

Vagyis az itteni reportok ténylegesen is megjelennek a fejlesztőknél, így ki tudják vizsgálni a gyanús eseteket.

A feltételezett csalókra Battle.net azonosítójuk alapján tudunk rákeresni, ilyenkor egyből látjuk, mivel vádolták meg. Ha töltöttek fel bizonyítékot is, egyből ítéletet is mondhatunk:

De még ha nem is töltenek fel részletes leírást, már az is intő jel lehet egy gyanús ellenfélről, ha valaki korábban már jelentette őt csalás miatt.

A kivizsgált eseteket előszeretettel jutalmazza kitiltással a Blizzard, vagyis összességében kijelenthetjük, egy valóban hasznos kezdeményezésről beszélünk.

Ha ti is találkoztuk gyanús alakokkal, bátra keressetek rá ezen a nem hivatalos, de annál hasznosabb listán. Ha pedig reportolni szeretnétek valakit, ezen a rendszeren keresztül azt is megtehetitek.

DV

Korábbi cikkek

Hihetetlen, de sikerült elindítani a Red Dead Redemption 2-t egy mobilon

Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…

4 óra telt el azóta...

Unreal Engine 5-ben születik újjá a legendás PS1-es Toy Story 2 játék

Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…

5 óra telt el azóta...

Ez már mennyiség: 136 film és 5 sorozat került fel csendben a SkyShowtime-ra

Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…

8 óra telt el azóta...

Jönnek az Apple otthoni robotjai? Akár kettő is lehet – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…

8 óra telt el azóta...

Igazán megéri elindítanod a mobilos Warzone-t, ütős ajándékok várnak

2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…

8 óra telt el azóta...

9 addiktív, mégis elhanyagolt sorozat a Netflixen, amit látnod kell!

Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…

10 óra telt el azóta...