Gaming

Monitor pornó: Íme a 360 Hz-es ASUS és az ultra széles DQHD Samsung

Jól látható, hogy az utóbbi időben a hardvergyártók alaposan ráfeküdtek a gamer és az esport igények kielégítésére. Az ok rendkívül egyszerű: ez a célközönség szívesen fizet akár magasabb összeget is a minőségi termékekért. Így a fejlődés nem áll le egyetlen pillanatra sem.

Az ASUS és az Nvidia közösen mutatták be az ASUS ROG Swift 360-at, aminek már a nevéből is lehet sejteni a legvadabb tulajdonságát. A gyártó ugyanis a világon elsőként 360 Hz frissítési frekvenciával rendelkező panellal szerelte az új zászlóshajót, amivel szépen elhúztak a korábban csúcsnak számító 240 Hz-es darabok mellett.

Íme az új ROG Swift 360

A ROG Switft 360-at a gyártó VA panellal szerelte és már a FullHD felbontásból is egyértelműen látszik, hogy kifejezetten az esportolók számára készítették. Ezért maradtak a 24,5″-os átmérőnél is és természetesen a G-SYNC sem maradhatott ki a repertoárból. Egyedül a válaszidő fájó pont, a terméket ugyanis 2,8 ms-ra sikerült kihozni, ami sajnos elmaradás a 240 Hz-esek 1 ms-ához képest.

A szívdöglesztő G9

A Samsungnak is sikerült olyat villantania, amire egész biztos, hogy minden gamer felkapja a fejét. Az új Odyssey hajlított monitorai ugyanis rendkívül erősnek ígérkeznek. A termékcsalád több tagból áll, a legfejlettebb a G9, ami a világ első Dual Quad High-Definition (DQHD) monitora. Ezzel 5120×1440-as felbontást tudhat a magáénak, ami igencsak jól mutat a 49″-os kijelzőn. Ráadásul a 240 Hz-es frissítési frekvenciával és az 1 ms-os válaszidővel képes az elvárható maximumot nyújtani.

Hátulról is dögös

A család kisebb, G7-es tagjai 32″, illetve 27″-os VA kijelzőt kaptak, ami QHD, azaz 2560×1440 felbontású. Így azok is bátran választhatják, akiknek nem RTX 2080 Ti duruzsol a gépében. A frissítési frekvencia itt is szintén 240 Hz, illetve a válaszidő is változatlanul 1 ms. Viszont ezek kizárólag fekete színben kaphatóak, míg a G9-et fehér színben árulják. Természetesen a G-SYNC modul sem hiányzik egyik darabból sem, elvégre full extrás monitorokról van szó.

Sajnos az árak egyelőre nem ismertek, de vélhetően pár napon belül a CES 2020 keretein belül erről is lekerül majd a lepel. Az biztos, hogy aki új, extravagáns monitorokra vágyik, annak idén lesz miből válogatnia.

Forrás: Techpowerup

DV

Korábbi cikkek

CoD-osok figyelem: Egy játékos megalkotta az ultimate FPS kontrollert

2024.04.01. - Nagyon régóta megy a vita az FPS játékok körül, hogy kontrollerrel vagy billentyűzettel…

3 óra telt el azóta...

Figyelem: Jönnek a REKLÁMOK a Discordra, már napokon belül

2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2025-ös indulása óta azt…

4 óra telt el azóta...

Boldog szülinapot, Gmail! Sokan poénnak hitték, ma a legnagyobb óriás

Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…

5 óra telt el azóta...

Apple: ennyivel rosszabb a régi iPhone-od, mint az új

Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…

5 óra telt el azóta...

Igazán ütős Field Uprade-et hoz el Rebirth a Warzone új szezonjában

2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…

6 óra telt el azóta...

Ennek a processzorhűtőnek még a monitorodnál is jobb képernyője van

2024.04.01. - Manapság a PC-s felhasználókat két nagy csoportra oszthatjuk fel. Az egyik tábor a…

7 óra telt el azóta...