Gaming

Január 10-én kezdődik a League of Legends Season 10

Január 10-én indul a League of Legends 10. szezonja. A hivatalos Twitteren osztották meg az alábbi képet, amin Urgotot és egy áldozatát láthatjuk az „öt nap múlva megtörjük őket” felirattal és a 2020-as év szezonjának logójával.

A rangsorolt eredmények resetelődnek a szezon kezdetekor, de a rejtett elo pontok maradnak. Idén is az előszezon és a besoroló meccsek alapján kapjuk majd idén is a pontos helyünket. Az első rangsorolt meccs után már látható lesz a kezdőpontunk, majd a győzelmekkel ezt feljebb vihetjük, a veszteségekkel viszont csökkenteni nem tudjuk. Ezért ne ijedjen meg senki, ha alacsony besorolást lát a profilján az első győzelem után. A nyolcadik meccs után a profilunkon is megjelenik a besorolt rangunk.

Ez a rendszer kifejezetten demotiváló szerintünk, de azokat, akik minden évben kifarmolják pár száz meccs alatt a valós fémjelzésüket, ez úgysem tántorítja majd el. Az új szezont megelőző patch január 8-án jelenik meg, az új hőssel Sett-tel és a Mecha Kingdom kinézetekkel.

Ti hány rangsorolt meccset toltok majd idén?

katona.boldizsar

Korábbi cikkek

Megújultak a Vodafone tarifacsomagok – nézd, mennyiért és mit kapsz

Gábor János 2024.04.05. - Mobiltelefon függvényében már a legkisebb tarifacsomagtól elérhető a magyarországi Vodafone hálózaton…

49 perc telt el azóta...

Ez egy hordozható PlayStation 1, ami egy kontrollerből készült

2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…

2 óra telt el azóta...

8300 helyett INGYENES lesz az utóbbi évek egyik legjobb sci-fi játéka

Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…

2 óra telt el azóta...

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

14 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

15 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

16 óra telt el azóta...