Bombaként robbant nyáron a Riot Games autobattler játéka, a League of Legends részeként megjelent Teamfight Tactics. Egy pillanat alatt meghódította a gaming piacot, több héten keresztül a legnézettebb játék volt Twitch-en. A játékosszám azóta valamilyen szinten rendeződött, a kezdeti hype leült, kialakult a játékmód stabil felhasználóbázisa. Jelenleg a TFT első hivatalos szezonja (ha a bétát nem számítjuk annak), a Rise of the Elements pörög, amihez az autobattler második karakter szettjét használhatják a játékosok.
A Teamfight Tactics fejlesztéséért felelős vezető, Riot Mortdog újévi streamjében szó esett arról is, hogy mikor várható a következő szett, s ezzel akár a játékmód második hivatalos szezonja!
A rioter nézőivel megosztotta, hogy bizony házon belül már van kitűzve egy hivatalos bejelentés, ám erről csak annyit mondhat el, hogy ugyan annyi a tervezett idő a második és a harmadik szett megjelenése között, mint az első és a második között volt, ez alapján mindenki elvégezheti a matekot…
Az első szett június 26-án jelent meg, míg a második november 6-án futott be, a kettő között egészen pontosan 19 hét telt el.
Ez alapján a harmadik szettnek tavasszal, március 26-án kell megérkeznie!
2024.04.01. - Nagyon régóta megy a vita az FPS játékok körül, hogy kontrollerrel vagy billentyűzettel…
2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2025-ös indulása óta azt…
Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…
Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…
2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…
2024.04.01. - Manapság a PC-s felhasználókat két nagy csoportra oszthatjuk fel. Az egyik tábor a…