Gaming

Az emberek a sorozat hatására függtek rá teljesen a Witcher 3-ra

A The Witcher 3: Wild Hunt 2015 májusában látott napvilágot és egyből rekordokat döntött vele a CD.PROJECT.RED, ugyanis már az első hónapban 92 ezren indultak útra Grealt bőrébe bújva. A gyártó pedig nem okozott csalódást a fanoknak, hiszen 4 év után nemhogy csak egy méltó folytatással kínálták meg a nagyközönséget, hanem az eddigi legdurvább Witchert sikerült megalkotniuk, amit a mai napig tízezrek játszanak.

Arra viszont senki nem gondolt, hogy a kezdeti játékosszámot 4 év múlva sikerül megdönteniük!

Pedig épp ez történt, ugyanis míg novemberben 26 ezer fő játszott a játékkal, addig decemberre ez a szám már 94 601-re rúgott, azaz 2 ezerrel sikerült megdönteni a 2015-ös csúcsot.

Remélem senkinek sem kell bemutatnom a Witcher sorozatot, ami a hazánkban „Vaják” néven került a Netflix műsortervébe. Az első évadot épp december 20-án mutatta be a streaming óriás, amivel nem mellékesen óriásit robbantottak, ugyanis több százezren követték figyelemmel a bemutató részt, ráadásul a készítőknek az iMDB-n sikerült bezsebelni a legnépszerűbb Netflixes sorozat címét. Valószínűleg épp ezeknek a sikereknek és a Steam akcióinak együttesen köszönhető ez az új rekord.

DV

Korábbi cikkek

Történelmi sztrájkot hirdettek a fejlesztők a Ubisoft ellen

Bódi Dániel 2024.02.18. - Nem túl valószínű, hogy a Ubisoft lesz 2024 legjobb munkáltatója: miután…

9 óra telt el azóta...

Mindenki teljesen ingyen, fizetés nélkül játszhat a Skull & Bones-szal

Bódi Dániel 2024.02.18. - Ahogyan a film- és a zeneipar világában, úgy a játékiparban is…

13 óra telt el azóta...

Már jobbak a robotok a „nem vagyok robot” tesztben, mint az ember

Bódi Dániel 2023.08.16. - Aki az elmúlt 20 évben nem egy barlangban töltötte az életét,…

15 óra telt el azóta...

Igen, tényleg létezett a Nintendo PlayStation, amíg hátba nem szúrták egymást

Bódi Dániel 2023. 08. 16. Nintendo és PlayStation. Pontosabban Nintendo és Sony, a két gyártó, amely…

16 óra telt el azóta...

Kiszivároghatott az iPhone 16 kameramodulja – szokatlan változás jöhet

Gábor János 2024.02.18. - Egy új szivárgás az iPhone 16 kamerarendszerére vonatkozóan azt sugallja, hogy…

17 óra telt el azóta...

A Netflix végre feltette a világ egyik szó szerint legjobb filmjét

Gábor János 2024.02.18. - Végre Magyarországon is elérhetővé vált a Netflix jóvoltából a legutóbbi Oscar-gála…

17 óra telt el azóta...