Gaming

Megvan pontosan mikor élhetjük át újra Arthas történetét

A WarCraft III: Reforged a Warcraft III: Reign of Chaos és a Warcraft III: The Frozen Throne teljesen újradolgozott verziója, friss grafikai megvalósítással. A Blizzard korábban azt mondta, még 2019 végén ki szeretnék adni a játékot, ám a készítők most úgy érezték: szükség van még egy kis extra időre a befejezéshez – írja a Dexerto.

Végre megérkezett a pontos megjelenési dátum, így már tudható, hogy a játékot 2020. január 28-án (kedden) indíthatjuk el, magyar idő szerint aznap élfélkor. Bár a Blizzard valószínűleg sokak tervét meghiúsította azzal, hogy a karácsonyi szünet előtt nem adta ki a címet, legalább alapos munkát végeznek.

 

WarCraft III: Reforged

A játékban lehetősünk lesz végigjátszani a Reign of Chaos és a Frozen Throne történetét, mely több mint 60 küldetést tartogat. A történetből kiderül, hogyan vált Arthasból Lich King, valamint megismerjük Azeroth Scourge invázióját is. A Blizzard azt is hozzáteszi, hogy az online rendszert balanszolták, beépítettek egy sokrétű matchmaking rendszert, a Battle.net custom meccsek hozzáadásával.

A Warcraft III: Reforged érkezését először 2018-ban jelentették be a BlizzConon, amikor felhívták a figyelmet arra, hogy a fejlesztés valószínűleg még sok időt vesz igénybe. A rajongóknak azonban már tényleg nem kell sokat várniuk, hiszen alig több mint egy hónap múlva játszható lesz.

Te megveszed január 28-án a Warcraft III: Reforged RTS-t?

DV

Korábbi cikkek

Végre akrobatikus hőssé válhatunk az Epic ingyenes játékával

2024.02.23. - Ha szereted az ingyenesen felkínált játékokat, akkor bizonyára láttad, hogy február 22 és…

46 perc telt el azóta...

A Samsung végre elárulta, hogy mely telefonok kapják meg az AI frissítést

2024.02.23. – A Samsung január 17-én leplezte le a Galaxy S24 család legújabb tagjait, néhány…

1 óra telt el azóta...

A Helldivers II miatt jó sokan rácuppantak a Csillagközi Invázióra

Bódi Dániel 2024.02.22. - Hiába Paul Verhoeven sokat bizonyított zsenije, 1997-ben az amerikai kritikusok véres…

14 óra telt el azóta...

Ne is keresgélj tovább, ez most a Warzone legjobb közelharci fegyvere

2024.02.21. - A januári és februári időszak nem volt túl kegyes a Warzone játékosokhoz. A…

15 óra telt el azóta...

Visszatért egy régi kedvenc, ezekkel a Warzone módokkal játszunk a héten

2024.02.22. – Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második,…

15 óra telt el azóta...

A gyermekvédelmi tüntetés után nézettségi rekordot döntött a Jólvanezígy

Bódi Dániel 2024.02.22. - Valószínűleg kevesen akadnak olyanok, akik ne hallottak volna az utóbbi évek…

15 óra telt el azóta...