Tippek és akciók

Akciófigyelő: Ingyen behúzható a Postal 2 (18+)

Egész pontosan 2003 áprilisában dobták le az atomot a Postal 2 fejlesztői. Még mai szemmel sem csodálkozunk azon, hogy több országban betiltották, hiszen az egyik legbrutálisabb, legbetegebb játék, ami egyszerűen annyira abszurdra sikeredett, hogy épp emiatt lett ilyen közkedvelt. A grafikája már 2003-ban is elavultnak számított, nemhogy még ma, de ez ne tántorítson el senkit azok közül, akik betöltötték a 18. életévüket.

 

A karácsony közeledtével pedig szokás szerint egyre több játékot osztogatnak, most pedig a Postal 2 került sorra.

Persze ezúttal sem érdemes várni, ugyanis mindössze szerda délutánig lehet ingyen beszerezni a játékot.

Mi már behúztuk

A játékot az oldal közepén találjátok

A behúzásához pedig mindössze egy ingyenes GOG.com fiókra lesz szükségetek. A játék a mentéseket a felhőben tárolja, ezen felül rendelkezik multiplayerrel is. Ebből a verzióból viszont sajnos kimaradt a legendás magyar szinkron, viszont a magyar feliratokat könnyedén elő lehet csalni.

DV

Korábbi cikkek

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

53 perc telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

53 perc telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

54 perc telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

1 óra telt el azóta...

Ha ezt bevezeti a TikTok, mindenki reklámszereplő lesz a platformon

2024.02.02. - Nagyon meg lennék lepve, ha 2024-ben még magyaráznom kellene, mi is az a…

2 óra telt el azóta...

Valentin-nap előtt: 7 randiszimulátor, ami tényleg segít csajozni

Gábor János 2024.02.02. - Nem leszel tőlük rögtön a Végzet Asszonya, vagy a Nők Bálványa,…

2 óra telt el azóta...