Gaming

League of Legends – Jönnek a sárkány nerfek

Az új szezon a League of Legends-ben a sárkányok uralmával köszöntött be. Ezek lelkei nem csak nagyon erős előnyöket adnak a legyőző csapatnak, de magát a pályát is átszabják. Azonban az első pár hét után egyértelművé vált még a Riot Games számára is, hogy némelyik túl erősre sikerült. Így a jövő héten kijövő 9.24b frissítésben ezeket vették célba.

Az Ocean Soul a legerősebb talán mind közül, ezért ez kapja a legnagyobb nerfet, folyamatos gyógyulással és az ellenfél sebzéséből való mana kinyeréssel a játék elég egyoldalúvá válhat.

Az Infernal és Mountain lelkek ennél csak kisebb módosításon esnek át, de kétségtelen, hogy rájuk is ráfér a gyengítés. Az Infernal pusztító képessége és a Mountain shieldje hatalmas előnnyé válhat, ha azt a megfelelő kompozíció kapja meg. Az Elder sárkányról pedig nem is beszélve. Ha azt megszerzi az előnyben lévő csapat, jószerint letehetünk a fordítás lehetőségéről.

A Cloud az egyetlen lélek, ami marad ahogy van, mozgási sebesség buffja nem lesz mérvadó továbbra sem.

A fejlesztők a Lethality eszközöket is módosítják, 5+ támadási erőt kap a Serrated Dirk, amiből épül a legtöbb item. Ezzel a kis segítséggel a korai játékban kerülnek majd előnybe az ezt építő karakterek.

A támogató eszközök kicsit átszerveződnek, hogy védelmi és támadói jellegük egyértelműbbé váljon. A Relic Shield és Steel Shoulderguard pár statját életpont regeneráció váltja majd, a Spectral Sickle és Spellthief’s Edge mana regenerálódás kap. Az ezekhez tartozó harmadik küldetés mérföldkövet is növelik, hogy kisebb legyen a farmolási büntetés.

Szerintetek is túl erősek voltak a sárkányok?

katona.boldizsar

Korábbi cikkek

Tűzveszélyes cuccokat árul a Temu és a TikTok? – Egy vizsgálat szerint igen

2024.02.09. - Nincs is annál jobb érzés, mint amikor nagyon vágyunk valamire, majd az felbukkan…

13 óra telt el azóta...

Te is lehetsz a Google idegenvezetője – király újdonság a Mapson

Gábor János 2024.02.09. - Nagyon ráfeküdt az AI-fejlesztésekre a Google, amelynek Maps alkalmazásába hamarosan az…

13 óra telt el azóta...

Remek skineket és tárgyakat tartogat a Call of Duty Season 2 Battle Pass

2024.02.09. - Február 7-én hivatalosan is elstartolt a Warzone és MW III második, közös szezonja.…

13 óra telt el azóta...

Beugrós Counter-Strike esportoló lett az Arsenal ukrán szupersztárja

2024.02.09. - Egyáltalán nem meglepő, hogy egy profi sportoló más sportokért, vagy esportokért rajong. A…

14 óra telt el azóta...

Beleszédülsz, annyi Disney-film jön – ekkor és ezek a mozik jelennek meg

Gábor János 2024.02.09. - Óriási filmdömpinget ígér a Disney a következő, évekre, de egészen döbbenetes…

14 óra telt el azóta...

Játék vs IRL – A valóságban is leforgatták a GTA VI előzetesét

2024.02.09. - Bár a GTA VI csak valamikor jövőre fog megjelenni, az eléggé látszik, hogy…

15 óra telt el azóta...