Tech/Tudomány

Nyugalom, szinte minden kompatibilis lesz az új Xbox Series X-szel!

A Microsoft a napokban mutatta be az új Xboxot, ami a Series X fedőnevet kapta, viszont a Game Awards-os promó alkalmával nem kötöttek túl sok infót az orrunkra. Ezen most változtatott a Microsoft. ugyanis kiadtak egy közleményt, amiben tisztáztak pár dolgot:

„Korábbi játékok ezrei lesznek kompatibilisek az új Xboxszal, beleértve mind a négy generációt.”

A kontroller nem sokban különbözik / Kép: Microsoft

Továbbá azt is elárulták, hogy nem csupán a korábbi játékok, de a korábbi kontrollereket is át lehet majd vinni az új konzolra, egész pontosan az Xbox One, One S és One X perifériái lesznek kompatibilisek. Ami pedig azt jelenti, hogy nem kell további súlyos tízezreket kidobnunk már vásárláskor az ablakon, hiszen simán összeülhet a család vagy a barátok egy co-op vagy akár multi mókára, és mindehhez csupán a korábbi kontrollereinkre lesz szükség.

Mindezek mellett további jó hír, hogy azon is dolgoznak, hogy a korábbi játékaink ne menjenek a kukába, hanem át lehessen hozni ezeket az új Series X-re. Természetesen az achievementjeink, de még a mentéseink is megmaradnak és elérhetőek lesznek az új konzolokon!

Forrás: Microsoft

DV

Korábbi cikkek

A Helldivers II miatt jó sokan rácuppantak a Csillagközi Invázióra

Bódi Dániel 2024.02.22. - Hiába Paul Verhoeven sokat bizonyított zsenije, 1997-ben az amerikai kritikusok véres…

6 óra telt el azóta...

Ne is keresgélj tovább, ez most a Warzone legjobb közelharci fegyvere

2024.02.21. - A januári és februári időszak nem volt túl kegyes a Warzone játékosokhoz. A…

7 óra telt el azóta...

Visszatért egy régi kedvenc, ezekkel a Warzone módokkal játszunk a héten

2024.02.22. – Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második,…

7 óra telt el azóta...

A gyermekvédelmi tüntetés után nézettségi rekordot döntött a Jólvanezígy

Bódi Dániel 2024.02.22. - Valószínűleg kevesen akadnak olyanok, akik ne hallottak volna az utóbbi évek…

8 óra telt el azóta...

A Counter-Strike 2 egyik újítása miatt lehet érezhetően kevés az FPS

2024.02.22. – Ha a Counter-Strike 2 legnagyobb újításai kerülnek szóba, akkor a legtöbb felhasználónak három…

8 óra telt el azóta...

Megduplázták az RTX 2080 memóriáját, ennyit javult a játékélmény

2024.02.22. – Több mint 5 éve, 2018 őszén mutatkozott be az Nvidia RTX 2080. Már…

8 óra telt el azóta...