Gaming

Az Epic Games beperelt egy tartalomgyártót, mielőtt ő beperelte volna az Epic-et

Érdekes fordulat az Epic háza táján, a folyamatos pereskedések olyan szinten rutinossá tették a kiadót, hogy ezúttal ők maguk perelnek.

Nem először találkozunk olyan esettel, hogy egy, a Fortnite-ban megjelent Emote megjelenése valamilyen fajta jogi utóéletet kap. Sajnos sokan reménykednek abban, hogy a nagy sikerű battle royale játékot megfejve gyorsan pénzhez juthatnak, ám eddig még nem tudtunk beszámolni olyan perről, ami sikerrel is járt volna. A probléma az, hogy sokan saját táncmozdulatuk miatt lépnek fel az Epic Games ellen, viszont ez egy olyan vékony jég, ami többnyire beszakad a pereskedők alatt. Több bíróság is kimondta ugyanis, hogy a táncmozdulatok nem „birtokolhatók”.

 

S mégis találni még mindig olyan eseteket, amikor valaki megpróbál fogást találni a Fortnite-on, újonnan Matt Geiler – vagy ahogy még ismerhetjük, Dancing Pumpkin Man – az egyik legaktívabb ebben a témában. A táncoló tök a Pump it Up Emote kapcsán kezdett el fenyegető leveleket küldeni az Epic Games-nek, akiknek azt írta, ha nem működnek vele együtt, jogi útra tereli az esetet.

A Pump It Up egy igencsak sajátos Emote, a karakterünk magára ölt egy „félelmetes” tökmaszkot, majd táncra perdül. Nos, ez az, amire Matt Geiler ugrott, ugyanis úgy érezte, hogy az Emote összességében az ő „munkásságára” reflektál.

Hosszú évek óta pereskedik tartalomgyártókkal az Epic Games, így mondhatjuk, hogy a hatalmas rutinnak köszönhetően nem várták meg Dancing Pumpkin Man következő lépését, még mielőtt beperelhették volna őket, a kiadó perelte be Mattet.

Az Epic Games elsősorban nem szeretne pénz kisajtolni Geilerből, összességében azt szeretnék, hogy a bíróság nyilatkozzon arról, nem sértenek semmilyen szabályt azzal, hogy a Pump It Up Emote a játékban van. Mindez amolyan megelőző akció a kiadótól, így ha a bíróság megfelelőnek találja a helyzetet, Dancing Pumpkin Man nem jelentheti fel őket és nem követelhet anyagi kompenzációt.

Arról nem is beszélve, hogy korábban már Facebookon viccelődött azzal Matt Geiler, hogy Fortnite skin szeretne lenni, így még akár ezt a posztot fel is használhatja ellene az Epic Games a bíróságon.

Cloud

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

7 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

9 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

9 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

9 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

9 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

9 óra telt el azóta...