Gaming

Ezek az újdonságok érkeznek a PUBG Mobile 0.16.0-val

Hazánkban is váratlanul köszöntött be a tél, ez pedig a PUBG Mobile-ban sem lesz másképp, de a legfrissebb pletykák szerint már nem kell sokat várni az új patch érkezéséig. A szokásos hibajavításokon kívül 3 nagyobb új funkció is bekerül a játékba, amelyek korábban a béta verzióban már debütáltak. Nézzük csak, melyek is ezek!

RageGear

 

A bétában Death Race módként megismert autóverseny, amit leginkább úgy kell elképzelni, mint a Death Race című filmet. Három jármű közül választhatunk (Dacia, UAZ, Buggy) amelyek tulajdonságai mind eltérőek, épp ezért érdemes átgondolni a választást. A cél, pedig hogy első helyen végezzünk, de természetesen nem csak egy átlagos roncsderbiről van szó, ugyanis a csapattársunk mindeközben megkínálhatja ólommal az ellenfeleinket, ha pedig úgy alakul, helyet is cserélhetünk.

Esik a hó!

Ismét havazni fog | Forrás: pubggamers

A tavalyihoz hasonlóan ezúttal is átszabják Erangelt. Sajnos az újragondolt Erangel 2.0 még mindig nem lesz elérhető, azon még dolgoznak a fejlesztők, viszont egész biztos, hogy Stalberre rá sem fogunk ismerni, ugyanis arrafelé mindent befedett a hó.

TPP/FPP állítási lehetőség

Mostantól nem kell majd a beállítások között keresni azt, hogy FPP vagy akár TPP módban akarunk meccset keresni. Ez a lehetőség átkerült ugyanis a főmenübe. Nem lesz túlbonyolítva,  csupán egy kattintás és kiválaszthatjuk, hogy milyen módban akarunk játszani.

Arról egyelőre nincs pontos információnk, hogy mikor is érkezik a frissítés. A legfrissebb pletykák szerint december 11-ére várható az update, ami pont jövőhét szerdára esik. Ez természetesen nincs kőbe vésve, az is lehet, hogy akár hamarabb megkapjuk az új tartalmakat.

Forrás: www.pubggamers.com

DV

Korábbi cikkek

Most akkor leáll az Xbox gyártása, vagy nem? A Főnök végre megmondta

Gábor János 2024.02.11. - Lépnie kellett a Microsoft és a játékrészleg vezetőinek az utóbbi időben…

28 perc telt el azóta...

Sok ingyenes Call of Duty skinnel készültek a fejlesztők, de nem árt sietni

2024.02.11. - Február hetedikén startolt el a Modern Warfare III és Warzone legújabb, közös szezonja.…

2 óra telt el azóta...

Egyre többen választják az AMD processzorait – Erős lehet a 2024-es év

2024.02.11. - Ahogy a többi iparág, úgy bizony a PC-s szegmens is megszenvedte a 2023-as…

2 óra telt el azóta...

A Warzone legújabb SMG-je is pirít rendesen – Így szereld fel

2024.02.11. - A Warzone Season 2 frissítése rendesen átrendezte a játék metáját. Ahogy az lenni…

3 óra telt el azóta...

25 éves Easter Eggekre bukkantak az AMD ikonikus processzorán

2024.02.10. - Az eredeti AMD Athlon (vagy más néven Athlon Classic) 1999-ben jelent meg a piacon.…

1 nap telt el azóta...

Régóta kért fejlesztéssel bővül a Windows – Végre eltűnik a régi menü

2024.02.10. - A Microsoft műhelyében nem állt meg a munka az elmúlt időszakban sem. Az…

1 nap telt el azóta...