Hírek

„Vénembernek érzem magam a Fortnite versenyekhez” – 25 évesen visszavonul Flossen

Flossen neve közel sem ismeretlen a versenyszerű Fortnite követői előtt. Eredménylistáját szinte lehetetlen egészében felsorolni, de a teljesség igénye nélkül ott volt a Winter Royale döntőjében, a Secret Skirmish LAN-on és a FNCS Trios döntőn is, megjárt 2 TwitchCont és idén nyáron meghívták az Epic főhadiszállására is egy exkluzív tesztre.

A Fortnite-álomnak azonban úgy tűnik vége, a 25 éves amerikai játékos úgy döntött, örökre szögre akasztja az egeret. Legalábbis ami a profi játékot és a versenyeket illeti.

A tavalyi sikeres felvételi után idén is elfogadták jelentkezésemet a Nebraskai Egészségügyi Egyetem (UNMC) fogorvosi karára. Tavaly még elhalasztottam a továbbtanulást a Fortnite miatt, idén augusztustól azonban már 100%-osan az egyetemre fogok koncentrálni.

Ezt a részét úgy gondoljuk, teljesen meg is lehet érteni. Örök probléma az esportolók körében, hogy mihez kezdenek életükkel, ha egyszer véget ér profi esport karrierük. Flossen jövőbe tekintő gondolkodása főleg annak fényében teljesen jogos, hogy szerinte az igazán jó játékosokat a 14-17 évesek között találjuk.

Vénembernek érzem magam a Fortnite versenyekhez. A világ legjobb játékosai jellemzően 14-17 évesek, én pedig nyáron már 25 leszek. Nincs kétségem afelől, hogy szakmai jövőm és megélhetésem szempontjából is helyes döntést hoztam.

Ha csak a legutóbbi DreamHack győztesre gondolunk, teljesen jogos, amit Flossen feszeget. Merijn 15 évesen lett bajnok, és ha megnézzük a dobogót, tényleg nem 20 feletti az átlagéletkor az első háromban. Sok sikert kívánunk Flossennek a fogorvosi karrierhez! A teljes bejegyzést eredeti nyelven itt találjátok.

Szerintetek jól döntött? Tényleg túl idős már a Fortnite-hoz?

DV

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

3 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

3 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

3 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

5 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

6 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

7 óra telt el azóta...