A mai napon megérkezett a „The Cursed Legacy” névre keresztelt frissítés, ami a 3.4.0-ás verziószámot takarja. A DLC-ben helyet kapott a már teszt szervereken debütált „The Oni” és „Yui Kimura” is.
A tesztidőszak alatt kiderült, hogy az új killer brutálisan erős a korábbiakhoz képest, gyakorlatilag sérülten lehetetlen volt előle elbújni, a magasabb szinteken így gyakran slug parti alakult ki, amit a túlélők – érthető okokból – nem igazán élveztek. Emellett a „The Oni” fő képessége is jócskán erős volt, ugyanis míg mondjuk a Hillbilly esetén a láncfűrészezés egy meglehetősen nehéz manőver, addig a The Oni mindenféle nehezítés nélkül végigfuthatta a fél pályát.
A fejlesztők hallgattak a visszajelzésekre és némiképp átalakították az új gyilkos képességeit, de a játékosok egy része szkeptikus az ügyben és sokan még mindig túl erősnek tartják a The Onit.
Az új DLC-vel egyébként szokás szerint rengeteg módosítás is érkezett, többek között átalakították a Spiritet, amivel viszont elégedett Dead by Daylight közösség java része, a Spirit mainek kivételével, akik szerint a fejlesztők túltolták a nerfet és túlságosan elgyengítették a killert.
A cikk írásának pillanatában az (1,7 GB-o) update már elérhető a Steamen, viszont az új karakterek még egyelőre nem aktiválhatóak.
Bódi Dániel "Ez több okból is helytelen. Egy kicsit részeg vagyok. Azt hittem, hogy berúghatok"…
Bódi Dániel 2024.02.25. - Gyermekpornográf felvételek készítése és gyermekprostitúció vádjával a tokiói rendőrség Shibuya kerületében…
Bódi Dániel 2024.02.25. - Bár a Steam közel sem olyan nagyvonalú, mint mondjuk az Epic…
2022. 09. 30. - A „régen minden jobb volt” csak akkor nem kozmikus csúsztatás, ha…
Gábor János 2022. 09. 14. - Szívesen mondanánk, hogy tökélyre fejlesztett mediahack mind, de nem…
Bódi Dániel 2023.08.24. - Nagyjából az ipari forradalom idején foganhatott meg az emberben a robotoktól…