Gaming

Érkezik a Path of Exile 2

A Path of Exile váratlanul robbant be annak idején az akció RPG rajongók köztudatába. A 2013-as béta, majd bejelentés után azonban az új megjelenésekre kiéhezett játékosok hamar rátaláltak, így végül az év játéka lett a GameSpot szerint, az IGN pedig a legjobb PC szerepjáték címet ítélte neki. Az eredeti PoE mind a mai napig kap heti frissítéseket a Steamen, és aktív online közössége van.

A hétvégén rendezték meg az ExileCont, ahol a fejlesztő Grinding Gear Games bejelentette, hogy akkora frissítés érkezik a játékhoz, hogy az egy új számot is jelent a címben – számolt be róla az Eurogamer.net. Az előzetesben látjuk az új grafikai ugrást is, valamint a karakterválasztás módját: egy csapat embert készülnek felakasztani, a mi választottunk megmenekül, a többiek meghalnak.

 

Arra a kérdésre, hogy miért épp most jelentenek be második részt, a stúdió így válaszolt: „az évek során sok olyan újítást raktunk volna a játékba, amit nem tehettünk meg, mert nem passzolt a meglévő karakterekkel. A Path of Exile 2 lehetőséget ad arra, hogy ezeket az újításokat egy nagy frissítésben adhassuk át.”

Még távoli azért a tényleges megjelenés, várhatóan a jövő évben még csak egy bétát fogunk kapni a második részből. Addig is a Grinding Gear Games megnyugtatta a játékosokat, hogy az első rész ugyanúgy megkapja háromhavonta a kiegészítőcsomagokat és a köztes frissítéseket.

Várjátok már a második részt? Játszottatok az elsővel?

BD

Korábbi cikkek

Hamarosan jelölni fogja a kamu AI képeket a Facebook és az Insta

2024.02.07. - Manapság már minden napra jut egy meghökkentő AI-sztori. A mesterséges intelligencia őrült gyorsasággal…

56 perc telt el azóta...

Hurrá: a Windows csak pénzért engedi majd offolni a reklámot

Gábor János 2024.02.07. - Nem elég, hogy a Windows egyre agresszívebb egész kijelzős reklámokkal próbál…

57 perc telt el azóta...

Ezzel a pontozással érkezik a Warzone Ranked – Ennyit ér egy győzelem

2024.02.07. - A Warzone Rankedre már nem kell sokat várni, február 7-én élesedik az esti…

1 óra telt el azóta...

Eddig bírta a TikTok, komoly változás előtt a platform

2024.02.07. - Ma már lehet, hogy nagyon kevesen emlékeznek csak a Vine applikációra. Ez volt…

2 óra telt el azóta...

7 tökéletes Valentin-napi kütyü, amivel elcsábíthatod a gamer párodat

Gábor János 2024.02.07. - Elég volt a csak óriási szemétkupacokat termelő Valentin-napokból, amikor szinte kizárólag…

2 óra telt el azóta...

Sok-sok kínai játékkal és akcióval vár a Steam Holdújév vására

2024.02.07. - Simán lehet, hogy olyan Steam fiókod pang az ürességtől, miközben simán belevethetnéd magad…

3 óra telt el azóta...