Esports

Egyvalaki tippelte meg helyesen a LoL Worlds összes eredményét

Nem múlhat el LoL Worlds a Pick’em tippelős játék nélkül: ebben bárkinek lehetősége van részt venni, nincs más dolgunk, mint helyesen megtippelni mindegyik mérkőzés eredményét. A csoportkörben a csapatok helyes sorrendjét, a kieséses szakaszban pedig a győzteseket kell megjósolni.

A jutalmak az apróbbaktól kezdve a hatalmasig terjednek: a résztvevők Blue Essence-t nyerhetnek, a csoportkörben néhány jó tippért pedig egy egyedi LoL Worlds 2019 ikon járt. A tökéletes tippsorozatért pedig 5 ultimate skint tartalmazó doboz. Tavaly 3 millió résztvevőből egynek sem sikerült teljesítenie ezt a kihívást.

Kép forrása: LoL Esports

Nem úgy idén: már a döntő előtt tudni lehetett, hogy valaki biztosan elnyeri majd a főnyereményt, hiszen az elődöntők után három versenyző maradt játékban, és nem mindenki jósolta ugyanazt a végeredményt. Végül a Last Breath nevű játékos tippje jött be, és a kínai FunPlus Phoenix vihette haza a trófeát. Ahogy arra a Dot Esports is felhívta a figyelmet, redditen kérdéseket is fogadott, de nem árult el sokat a módszeréről – helyette inkább a szórakoztatáson volt a hangsúly a kommentek közt.

Ti is játszottatok a tippelős sorozatban? Ha igen, meddig jutottatok?  

BD

Korábbi cikkek

Már jobbak a robotok a „nem vagyok robot” tesztben, mint az ember

Bódi Dániel 2023.08.16. - Aki az elmúlt 20 évben nem egy barlangban töltötte az életét,…

11 perc telt el azóta...

Igen, tényleg létezett a Nintendo PlayStation, amíg hátba nem szúrták egymást

Bódi Dániel 2023. 08. 16. Nintendo és PlayStation. Pontosabban Nintendo és Sony, a két gyártó, amely…

1 óra telt el azóta...

Kiszivároghatott az iPhone 16 kameramodulja – szokatlan változás jöhet

Gábor János 2024.02.18. - Egy új szivárgás az iPhone 16 kamerarendszerére vonatkozóan azt sugallja, hogy…

2 óra telt el azóta...

A Netflix végre feltette a világ egyik szó szerint legjobb filmjét

Gábor János 2024.02.18. - Végre Magyarországon is elérhetővé vált a Netflix jóvoltából a legutóbbi Oscar-gála…

2 óra telt el azóta...

13 zseniális szerepjáték, ha szeretted-imádtad a Baldur’s Gate 3-at

Bódi Dániel 2023.08.14. - Ha épp nem pörög nagyon egy műfaj, azaz nem mindenki egyetlen…

3 óra telt el azóta...

Több mint 4 Magyarországgal nőtt az Epic Games – így liheg a Steam nyakán

Gábor János 2024.02.18. - Az Epic Games Store 2023-ban hatalmas sikert aratott, és 2024-ben várhatóan…

3 óra telt el azóta...