Dustin Browder, Eric Dodds és Jason Chayes röviddel a StarCraft-alapú lövöldöző játék projektjének törlése után elhagyta a Blizzardot – írja a PC Gamer. Napokon belül indul a BlizzCon, ami ezúttal több okból is igen érdekes lesz. Először is nagyon izgalmas bejelentésekre várunk, mint a Diablo 4, vagy az Overwatch 2, illetve valószínűleg ismét téma lesz a Hearthstone játékos Chung „blitzchung” Ng Wai eltiltásának ügye is.
Közben a Kotaku arról számolt be, hogy a vállalat jól bevált rendezői elhagyták a terepet. Dustin Browder a StarCraft 2 vezető tervezője és a Heroes of the Storm game direktora volt. Eric Dodds Jason Chayes mindketten a Hearthstone vezető rendezői voltak. Távozásuk nem sokkal azután történt, hogy a Blizzard törölte egyik projektjét (Ares), melyen egyébként Browder és Dodds dolgozott.
„Eric, Dustin és Jason néhány hónappal ezelőtt úgy döntöttek, hogy elhagyják a Blizzardot. Őket mindig a Blizzard család tagjainak tekintjük, szerettünk velük dolgozni. Minden jót kívánunk nekik”– mondta a Blizzard egy nyilatkozatában.
Érdekes, hogy három jelentős munkatárs távozása eddig nem derült ki. Mindez valószínűleg nem javítja majd a Blizzard jelenlegi megítélését a játékosok körében. A BlizzCon 2019 november 1-2 között zajlik.
Gábor János 2024.02.15. - A Sony legutóbbi pénzügyi eredményeit ismertető beszámoló után a résztvevők arról…
2024.02.15. - Alapból nem lepődök meg olyankor, amikor rovarok vagy bogarak lepnek el egy PC-házat.…
Gábor János 2024.02.15. - Olyan szereposztást kapunk az MCU-tól az új Fantasztikus Négyes mozifilmhez, hogy…
Bódi Dániel 2024.02.14. - Összesen 13 (+3) nyomós okot tudok felsorolni, miért éri meg februárban…
2024.02.14. - Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második, közös…
2024.02.14. - Ha a nyers erőt nézzük, akkor az AMD jelenlegi generációja elveszítette a harcot…