A Dota 2 játékosainak száma általában ingadozik, a nemzetközi versenyek idején, mint a The International általában jelentősen megnövekszik. Igaz ez a nézettségre is, de az átlag játékosszámra egyaránt. Az idei verseny után azonban úgy tűnik, hogy egyre kevesebb ember indítja el a játékot. A Steam Charts adatai szerint a Dota 2 2014 óta a legalacsonyabb átlag játékosszámot érte el az elmúlt 30 napban. Összesen 393,452-en játszottak, ami jelen pillanatban már kevesebb, mint a valaha elért legalacsonyabb havi játékosszám az elmúlt 5 évben – írja a Dot Esports.
2014 januárjában, a játék első kiadásának megjelenése után nem sokkal 393,860 átlag játékosszámot ért el a Dota 2, ami folyamatos emelkedésnek indult, majd meghaladta a 400 ezer játékost. Azóta soha nem ment ez a szám 400 ezer alá, egészen mostanáig. Ha ez a tendencia folytatódik, az azt jelenti majd, hogy a Dota 2 több mint 100 ezer játékost veszít. A Valve számára ez már most 4 százalékos veszteséget jelent.
Jó hír viszont az, hogy az átlag játékosszám mellett a legmagasabb játékosszám még mindig 700 ezer fölött van, ráadásul folytatódik a Dota Pro Circuit 2019-20.
A Valve azonban nyilvánvalóan felelős azért, hogy hogyan vonzza be az új játékosokat, és mennyi tartalmat kínál a rajongók számára. Valószínűleg nagy szükség lesz a következő frissítésekre ahhoz, hogy a fenti számcsökkenés ne folytatódjon.
Szerinted továbbra is csökken majd a Dota 2 átlag játékosszáma?
0224.02.02. - Persze még nagyon messze vagyunk attól, hogy a Sony terveit megvalósulni lássuk, egyes…
2024.02.02. - Manapság, amikor a videokártya és hardver piac kezd kicsit helyreállni, sokszor előkerül az…
2024.02.02. - Tudom, hogy ez egyeseknek furcsa lehet, de még mindig nagyon sokan használnak Windows…
2024.02.02. - Amikor azt mondom, hogy 20 évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt az, amit ma a…
2024.02.02. - Előre szeretném leszögezni, hogy a következő információk egy olyan szivárgásból származnak, melynek a…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Alig több mint három évvel ezelőtt megtört a hosszú ideje vastagon…