Úgy tűnik, a PUBG Mobile fejlesztői nem nyugszanak és folyamatosan új tartalmakkal bombáznak. Nemrég került be a The Walking Dead társas, a 0.15.0-ás frissítés pedig Payload módot, valamint MP5K SMG-t és a Desert Eagle pisztolyt is ígért. A játék hivatalos indiai Instagram-fiókja szerint a frissítés október 16-án jelenik meg, ugyanakkor más hivatalos közösségi oldalon még nem erősítették meg a dátumot. Még az is lehet, hogy náluk máskor jelenik meg, mint a világ többi részén, bár valószínűleg nagy eltérésre a korábbi tapasztalatok alapján nem kell számítani.
Ahogy korábban is írtuk, a frissítéssel jön a Payload mód, melyben a játékosok többek között képesek lesznek feltámasztani egymást (kb. mint az Apex Legends-ben), a személyazonosító okmány felvételével. Persze lesz benne M3E1 rakétavető, meg helikopter is, sőt ide is megérkezik a BRDM-2 páncélkocsi.
Ahogy a PC verzióban már elérhető, megjelennek a felrobbantható benzineskannák is, valamint a Desert Eagle és az MP5K SMG. Persze számítani lehet új fegyverekskinekre, animációkra.
A kilencedik évad egyébként novemberig tart, így a jövő héten érkező frissítés után is sok új izgalmas tartalom vár a PUBG Mobile játékosaira.
2024.02.05. - A Warzone metája folyamatosan alakul. Az elmúlt hetek során, a fejlesztők rengeteg alkalommal…
2024.02.05. - Az Intel jelenleg már a 14. generációját tapossa, ám a 12. és 14.…
2024.02.05. - A Counter-Strike 2 új motorral érkezett. A Source 2 több erőforrást kér magának…
2024.02.05. - Az RTX 3050 6GB az elmúlt időszakban többször is felbukkant az oldal hasábjain.…
2024.02.05. - A Call of Duty széria hosszú ideje minden évben jelentkezik egy-egy új címmel.…
2024.02.05. - Nincs is annál jobb érzés, mint amikor nagyon vágyunk valamire, majd az felbukkan…