Az Emmy-díj az amerikai televíziós produkciók számára kiosztott díj, melyet először 1949. január 25-én adták át. A televíziós produkciók Oscar-díjának is szokták nevezni, rangját tekintve a harmadik legfontosabb filmes kitüntetésnek számít. Idén többek között a Trónok harca is díjat kapott, de volt olyan sorozat is, ami számos kategóriában elorozta a díjat a többi jelöltől.
A nemrég elég nagy sikert aratott Csernobil sorozat is szobrot érdemelt, a legnagyobb győztes azonban a Fleabag lett. Utóbbi egy brit komédia-dráma sorozat, amelyet Phoebe Waller-Bridge írt, aki szerepel is a filmben. Bill Hader például második Emmy díját kapta meg vasárnap este az HBO Barry című vígjátéka miatt. Íme a kategóriák győztesei:
Te kinek adtál volna még díjat?
2024.02.06. - Február hetedikén új korszak köszönt be a Call of Duty életébe. Ekkor startolt…
2024.02.06. - Kétségtelen, hogy manapság már egyre jobban tűnnek el a lemezes játékok. Konzolok esetében…
2024.02.06. - A Valve hosszú évek óta fejlesztette a Counter-Strike széria új játékát a színfalak…
2024.02.06. - A Windows 11 operációs rendszer 2021-ben jelent meg. Jelentősen felkavarta az állóvizet, hiszen…
2024.02.06. - Az online játékok bizonyos szabályok és keretek között gyakorlatilag szabad kezet adnak a…
2024.02.06. - Az a baj a méregdrága új kütyükkel, hogy javarészt azok vásárolják meg őket,…