Film/TV

Tuti, hogy megjelenik Vasember a Fekete Özvegyben

A Wegotthiscovered szerint Robert Downey Jr. kameója már biztos, de ha minden igaz korábban készített felvételeket használnak majd, úgy mint a Pókember: Idegenben moziban. Sőt úgy tűnik, már azt is tudják mi lesz a jelenet lényege. Elvileg Scarlett Johansson szóló mozijába az Amerika kapitány: Polgárháború egyik kivágott jelenete kerül be, amikor Tony azt mondja Natasha-nak, hogy meneküljön. Ez az, ami arra ösztönzi, hogy Steve Rogers-el és a Bosszúállók többi tagjával elrejtőzzenek.

Kép forrása: Polygon

A lényeg tehát, hogy olyan jelenetről van szó, amit korábban már felvettek, de amelyet a közönség még nem láthatott. A Marvel ugyan ezt még nem erősítette meg, de számos forrás igen, legalábbis a lapok szerint.

Akármilyen is lesz a Tony Stark kameó a Fekete Özvegy filmben, biztosak vagyunk benne, hogy izgalmas lesz, már csak azért is, mert sok ismerős helyszínt láthatunk majd a Magyarországon forgatott filmben.

A Fekete Özvegy premierje 2020. május 1-én lesz.

DV

Korábbi cikkek

Fekete bőrű SS-tisztek miatt kellett leállítani a Google AI képgenerátorát

Bódi Dániel 2024.02.23. - Február 22. óta nem generál embereket a Google saját fejlesztésű AI…

7 perc telt el azóta...

Tényleg megszűnik a Gmail? – A Google mindent tisztázott

Bódi Dániel 2024.02.23. - Hiába a Facebook Messenger, a Slack, vagy sok más mellett a…

51 perc telt el azóta...

Kólát használt a processzor hűtésére, az eredmény pedig meglepő

2024.02.23. - Akár mémeket is lehetne gyártani arról, hogy mi játékosok milyen fontosnak tartjuk a…

51 perc telt el azóta...

Brutális kamerateljesítményre lesz képes a Xiaomi 14 Ultra

2024.02.23. - Ugyan a Mobile World Congress csak jövő héten kezdődik, nem kellett olyan sokat várnunk,…

51 perc telt el azóta...

Újabb ajándékokkal készültek a COD fejlesztői, így húzhatod be őket

2024.02.23. - A Modern Warfare III frissítése rengeteg újdonságot elhozott a játékba. A friss fegyverek…

1 óra telt el azóta...

Valósággá válik a mém! – Jön a hivatalos McDonald’s anime és manga

2024.02.23. - Amikor bemegyünk egy százforintos boltba, vagy egy kínai üzletbe, egy pillanat alatt számtalan…

2 óra telt el azóta...