Esports

Faccento, az eUnited edzője esport-tehetséggondozó céget hoz létre

Brice Faccento volt amerikai profi Call of Duty esportoló, aki visszavonulása után edzőként is komoly sikereket ért el és az eUnited csapatát világbajnok címhez segítette. Még csak 22 éves, de már saját cégét indítja felhalmozott tőkéjéből Andrew Drake-el karöltve. Drake tapasztalt marketinges, aki dolgozott az Activision, Blizzard és MLG partnereként is.

 

Faccento eddigi tapasztalatai által hozta létre a vállalatot, mivel úgy látta sokszor az esportolókat kihasználják egyesületeik, vagy egyszerűen nem tudnak a számukra elérhető lehetőségekről. A cég a Bad Moon Talent nevet kapta és fő profilja, az esportolók szakmai menedzselése. Ahogy más sportoknál és előadóknál a tehetségek érdekeit fogják képviselni, több esport játékon belül.

A tehetségkutató és gondozó céghez már leszerződött Jordan „Jkap” Kaplan, Ian „Enable” Wyatt és Donovan „Temp” Laroda is.

katona.boldizsar

Korábbi cikkek

A játékosok álma válik valóra ebben az AR szemüvegben, amihez kontroller is jár

2024.02.26. - Tudom, hogy most a hype miatt mindenki az Apple Vision Pro-t tartja a…

43 perc telt el azóta...

Újraindítanod se kell majd a Windows 11-et a frissítésekhez

Gábor János 2024.02.26. - A Windows számára nem, a lakossági felhasználóknak viszont újdonság lesz az…

2 óra telt el azóta...

Tudtad, hogy van egy ingyenes online térkép, ami pont olyan, mint a Red Dead Redemption 2-ben?

2024.02.26. - Ha játszottál már valaha a Red Dead Redemption 2-vel, akkor bizonyára vágod, hogy…

3 óra telt el azóta...

A Sony is rámegy a multiplatformra – jöhetnek PC-re is a PS exkluzívok

Gábor János 2024.02.26. - A Sony azt tervezi, hogy bővíti a hozzáférést a first-party szoftvereihez,…

3 óra telt el azóta...

Jól betütükézve vette át a díját Pedro Pascal, amit a The Last of Us-ért kapott

Bódi Dániel "Ez több okból is helytelen. Egy kicsit részeg vagyok. Azt hittem, hogy berúghatok"…

16 óra telt el azóta...

Gyermekpornográfia miatt letartóztatták az egyik legnagyobb anime-producert

Bódi Dániel 2024.02.25. - Gyermekpornográf felvételek készítése és gyermekprostitúció vádjával a tokiói rendőrség Shibuya kerületében…

17 óra telt el azóta...