Tech/Tudomány

Inkább nem mellékel megjelenési dátumot az Epic, ha úgysem tartják be

Annak érdekében, hogy az Epic Games Store fejlesztését mindenki nyomon követhesse, a vállalat egy nyilvános Trello táblázatot hozott létre. Ebben minden jövőbeli, minden tervezett új szolgáltatást és funkciót listáztak, megjelenési dátumokkal együtt. Sajnos az Epic számos terv esetében elmulasztotta a határidőket, ami nem igazán csalt mosolyt az arcokra. Most inkább törölték az időpontokat – írja a VG247.

Kép forrása: Epic

Az Epic amúgy több esetben célkeresztek középpontja volt az utóbbi időben, így ez is csak hab volt a tortán. A dátumokat annak érdekében vették inkább ki, hogy csökkentsék az ellenérzéseket. A pontos dátumok helyett például az olvasható: „jön”, vagy „jövőbeli fejlesztés”.

A folyamatosan változó prioritás és egyéb okok miatt rendszeresen elmulasztottuk a dátumok betartását. A Trello ütemterv nem teljesítette azt a célt, amiért készítettük” – olvasható a nemrég kiadott blogbejegyzésben.

A vállalat ígéretei szerint blogbejegyzésben teszi közé a jövőbeli nagy változásokat.

DV

Korábbi cikkek

Hatalmas Counter-Strike 2 frissítés érkezett – Új láda és kés, sok fejlesztés

2024.02.07. - A Counter-Strike 2 számait látva nem meglepő, hogy a Valve bőszen munkálkodott a…

5 óra telt el azóta...

Nem úszod meg a zombik támadását az új Warzone pályán – Erre készülj

2024.02.06. - Február hetedikén új korszak köszönt be a Call of Duty életébe. Ekkor startolt…

11 óra telt el azóta...

Több ezer dobozos PC játékot dobott ki valaki Budapesten – Nézni is fáj

2024.02.06. - Kétségtelen, hogy manapság már egyre jobban tűnnek el a lemezes játékok. Konzolok esetében…

11 óra telt el azóta...

Siralmasan sok játékos hagyta ott a Counter-Strike 2-t

2024.02.06. - A Valve hosszú évek óta fejlesztette a Counter-Strike széria új játékát a színfalak…

11 óra telt el azóta...

Idegesítő, teljes képernyős reklámok érkeznek Windows 10-be

2024.02.06. - A Windows 11 operációs rendszer 2021-ben jelent meg. Jelentősen felkavarta az állóvizet, hiszen…

12 óra telt el azóta...

Imádja a közösség az új Warzone éra első babaváró buliját

2024.02.06. - Az online játékok bizonyos szabályok és keretek között gyakorlatilag szabad kezet adnak a…

12 óra telt el azóta...