Gaming

Rainbow Six: Siege – Hamarosan elindul a Battle Pass rendszer

2015-ös indulása óta nagyon sokat változott a Rainbow Six: Siege. Most 2019-ben szinte teljesen új irányt vesz, hiszen sok sikeres játékhoz hasonlóan Battle Pass kiegészítéssel bővül. A rendszer a játékosok számára új fejlődési metódust kínál, amiben az előrehaladás során különböző jutalmak érhetők el: skinek, boosterek és új operátorok nyithatók meg.

A rendszer két szakaszban jelenik majd meg, az első változat „Call Me Harry” névre hallgat, és az Operation Ember Rise indulásakor hét napig ingyenes lesz.

„A célunk az, hogy a játékosokat jobban meg tudjuk jutalmazni, mint eddig” – mondta Alexander Karpazis a bemutatóvideóban.

 

A PCGamer szerint ellentétben a már jól ismert heti és egyéb időszakos kihívásokkal, itt csupán az számít majd, hogy mennyit játszunk a játékkal. Minden lejátszott meccs után pontokat kapunk, amivel elérjük az újabb szinteket.

A Battle Pass rendszer több játékban működik, de a játékosok megítélése ellenben vegyes. A Rainbow Six: Siege-ben nem is olyan rég változtatták meg a Shop külsejét és elrendezését, hogy a játékosok kedvet kapjanak a vásárláshoz. Úgy tűnik, ez nem volt elég. Az Operation Ember Rise augusztus 19-től érhető el a tesztszervereken, valamikor év végén pedig élesben. Azzal együtt pedig befizethetünk majd a Battle Pass-ra is.

Te használni fogd a Battle Pass rendszert a játékban?

DV

Korábbi cikkek

Őrült jó új játékokat kapnak a Game Pass-előfizetők a következő hetekben

Bódi Dániel 2024.02.20. - Hiába nincs érdemi kihívója a Game Pass játékszolgáltatásnak, a Microsoft egyáltalán…

7 óra telt el azóta...

Miért jelenik meg egyre több sz@r állapotú AAA-s játék?

Ű Bódi Dániel 2024.02.20. - A Batman Arkham-széria után legalább akkora rajongás és tisztelet alakult…

8 óra telt el azóta...

A MOUZ simán lejutott a CS2 Majorre, biztosan érkeznek a torzsi matricák

2024.02.20. -  A Valve 2023 márciusában jelentette be, hogy érkezik a soron következő Counter-Strike. A…

8 óra telt el azóta...

A Modern Warfare 2 egykori kedvence ismét pirít Warzone-ban is

2024.02.20. - A december hatodikai Warzone és Modern Warfare III integráció után egy dolgot biztosan…

9 óra telt el azóta...

Imádják az iPhone-t, az Apple már Európában is átvette a hatalmat

2024.02.20. - Manapság, két nagy oldalra bonthatjuk fel a mobiltelefonos felhasználókat. Az egyik tábor az…

9 óra telt el azóta...

Új verziót kapott az egyik legjobb CPU hűtő, pofátlanul jó áron vihető most

2024.02.20. - Manapság két táborra lehet felosztani a PC-s felhasználókat. Az egyik tábor a hagyományos,…

9 óra telt el azóta...