Nyilvánosságra került az első fotó a Marvel Filmes Univerzumának negyedik fázisából. Az Eternals 2020 novemberében érkezik a mozikba Angelina Jolie, Richard Madden, Ma Dong-Seok és Kumail Nanjiani főszereplésével. Hozzájuk csatlakozik továbbá Salma Hayek, Lia McHugh és Brian Tyree Henry is a Chloe Zhao által rendezett filmben. A félisteneket felvonultató történet még Thor és Loki asgardi kalandjaihoz képest is durván elrugaszkodik a Vasember által felállított emberközeli alapoktól.
Az Eternals első koncepciós fotója egy földöntúli világot tár elénk annak minden csodájával és érdekességével. A képet először poszter formájában kapta meg néhány igazán szerencsés rajongó a Marvel paneljén a San Diego Comic Conon. Most Rodney Fuentebella-nak, a stúdió egyik vizuális tervezőjének és koncepciós művészének köszönhetően kaptunk mi is jobb képet a film főszereplőiről. A Celestials-nak nevezett idegen faj részét képezik az Eternalok és a Deviánsok is, akik feltehetően szintén feltűnnek majd a 2020. november 6-án érkező moziban.
A Marvel Filmes Univerzumában nem teljesen ismeretlenek már ezek a lények. A Gyűjtő a Galaxis őrzőiben megemlíti őket, de a Kurt Russel által játszott Ego is közéjük tartozik. A képregényekben az emberiség fejlődésében is nagy szerepet játszottak. Benne volt a kezük többek között az X-gén kialakulásában, ami az X-Men történetszálát készítheti elő, de Bruce Banner is nekik köszönheti, hogy nem halt meg a gamma sugárzás után.
Az Eternals történetéről egyelőre nem sok információ látott napvilágot, ezekkel a különös félistenekkel azonban megnyílik a lehetőség, hogy visszamenjünk az MCU gyökereihez és új oldalukról ismerjük meg a Marvel hősök történeteit.
Gábor János 2024.02.26. - A Windows számára nem, a lakossági felhasználóknak viszont újdonság lesz az…
2024.02.26. - Ha játszottál már valaha a Red Dead Redemption 2-vel, akkor bizonyára vágod, hogy…
Gábor János 2024.02.26. - A Sony azt tervezi, hogy bővíti a hozzáférést a first-party szoftvereihez,…
Bódi Dániel "Ez több okból is helytelen. Egy kicsit részeg vagyok. Azt hittem, hogy berúghatok"…
Bódi Dániel 2024.02.25. - Gyermekpornográf felvételek készítése és gyermekprostitúció vádjával a tokiói rendőrség Shibuya kerületében…
Bódi Dániel 2024.02.25. - Bár a Steam közel sem olyan nagyvonalú, mint mondjuk az Epic…