Szponzorált tartalom

A Nagy Párbaj Nap a Vault51 Gamer Bárban

A Nagy Párbaj Nap egy olyan esemény, ahol szórakoztató formájában lehet a legkedveltebb online és offline játékokban versenyezni. A fix programok mellett a rendezvénysorozat újdonságokat is tartalmaz a jövőben. A rendezvény kifejezetten azoknak szól, akik szívesen versenyeznek, de inkább szórakozásból, mint profi esport szinten.

League of Legends – Tandem

A tandem egy izgalmas játékmód, amibe párosával nevezhetnek a résztvevők. Egy csapat egy karaktert irányít, az egyikük csak a billentyűzettel, a másik csak az egérrel. A játék ARAM pályán, 1v1 szabályok szerint megy. Ez az egyik fő játékmód, egyrészt látványos, másrészt szórakoztató is.

CS:GO – Késpárbaj

A Counter Strike játéknak egy 2v2 változata, ahol a játékosok egy közösség által készített, egyedi késpárbaj pályán küzdhetnek meg. A szabályok megegyeznek az általános szabályokkal, az első 16 gyilkosságot elérő csapat nyer. .

Fifa – 2v2 vak mód

Egy igazán őrült játékmódja a Fifának, ahol 2 fős csapatok versenyezhetnek, de a játék maga 1v1. A csapat azon tagjának, aki kezeli a kontrollert, be kell kötni a szemeit, és társának kell szóban navigálnia és instrukciókat adnia, miközben az ellenfél is ugyan így jár el.

2v2 Elimpia

Az Elimpia Kupa egy évek óta futó rendezvénysorozat, ahol a csapatok 7 játékban, 3 platformon küzdhetnek meg egymással (PC, PS4 és Nintendo Switch). Ebből a rendezvényből nőtte ki magát az eseményünk.

Ilyen és ehhez hasonló programokat szervezünk a Nagy Párbaj Napra is, kiegészülve egy Just Dance Bajnoksággal (amit eddig hely hiányában már külön rendezvényként bonyolítottunk le), VR-versennyel, valamint elsőként offline versenyekkel is, mint például a csocsó verseny:

  • 1v1 Cs:Go Revolver verseny
  • 1v1 League of Legends (lövész – adc verseny)
  • 2v2 League of Legends Tandem
  • 1v1 Fifa
  • 2v2 Bekötöttszemű Fifa
  • 2v2 Elimpia
  • Ps VR – Beat Saber
  • DragonBallFighterZ
  • Just Dance Bajnokság
  • 2v2 Csocsó verseny
  • Ősök Hajnala Kártyajáték nyílt nap
  • Halálosan komoly kő-papír-olló verseny

A nap folyamán a versenyeken persze díjakhoz is hozzá lehet jutni. A rendezvény támogatói közt ott az ASRock, az MSI is. Az ASRock összesen öt alaplapot ajánlott fel a legjobbaknak:

  • Z390 Phantom Gaming 7
  • Z390 Steel legend
  • Z390 Taichi
  • X570 Steel legend
  • X570 Extreme4

Az MSI pedig további 10 ajándékcsomaggal lepi meg a győzteseket.

A legtöbb versenyszámhoz apró ajándékok párosulnak, míg a LoL, Fifa és CS:GO versenyek kiemelt nyereményalapot kapnak. A Vault Gamer Bárban ez lesz az első ilyen rendezvény, ahol két szinten és külön szeparálható termekben zajlanak majd a versenyek. Részletek az esemény facebook oldalán.

DV

Korábbi cikkek

Ezeket a játékmódokat hozta el a Warzone Season 2

2024.02.07. – Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második,…

12 óra telt el azóta...

Pillanatok alatt feltörhető a Windows védelme – Nincs is rá megoldás?

2024.02.07. - A Windows éppen 17 éve, 2007 januárjának végén mutatta be a BitLocker nevet…

12 óra telt el azóta...

Több szinten is átalakult a Counter-Strike 2 füstje – Erre számíthatsz

2024.02.07. - A Counter-Strike 2 rajongók végre kicsit fellélegezhettek, hiszen február hetedikén új frissítésre ébredhettek.…

13 óra telt el azóta...

Pofátlanul jó áron húzhatod most be ezt a 144 Hz-es gamer monitort

2024.02.07. - Az elmúlt években minden máshoz hasonlóan a gamer monitorok piaca is átrendeződött. Míg…

13 óra telt el azóta...

Közel 20 Warzone fegyvert érintenek a Season 2 nerfek, buffok – Itt a lista

2024.02.07. - A Warzone játékosok több mint két hónapja élvezhették már a Modern Warfare III…

14 óra telt el azóta...

Hamarosan jelölni fogja a kamu AI képeket a Facebook és az Insta

2024.02.07. - Manapság már minden napra jut egy meghökkentő AI-sztori. A mesterséges intelligencia őrült gyorsasággal…

15 óra telt el azóta...