Esports

Katonákat toboroznak az Amerikai Hadsereg Gears 5 alakulatába

A Gears of War hivatalos oldalán hirdette meg felhívását a US. Army Esport. Gears 5 esport csapatukhoz toboroznak állományban lévő és tartalékos katonákat, akik a jövőben kompetitív versenyeken vesznek majd részt.

Az biztos, hogy a Gears sorozat ötödik része eleve úgy készül, hogy alkalmas legyen kiteljesedni esport szinten. Korábban Rod Fergusson azt nyilatkozta, hogy nagyon remélik, hogy a Gears 5 utóélete kompetitív szinten bontakozhat ki.

Kép forrása: US. Army Esports

A US. Army Esports egy az amerikai hadsereg által támogatott 2018-ban indult esport csapat. Indulásukkor bejelentették, hogy a csapatokat indítanak Call of Duty, Counter-Strike: Global Offensive, Fortnite, Legends League és PlayerUnknown’s Battlegrounds versenyeken. Úgy tűnik nagy potenciált látnak a Gears 5-ben is, így most egy kemény Gears alakulatot szeretnének összehozni.

Kép forrása: Microsoft

Talán a Gears of War cím hallatán nem asszociálnánk automatikusan az esportra, pedig a szándék úgy tűnik igen komoly. Elindul ugyanis az ELEAGUE Gears Summer Series program. Az ELEAGUE és az Xbox április 16-án jelentette be partnerségét, amely köszönti a Gears of War esports közösséget és az epikus franchise legjobb professzionális játékosait.

Szerinted jól teljesítenek majd a katonák?

DV

Korábbi cikkek

A játékosok álma válik valóra ebben az AR szemüvegben, amihez kontroller is jár

2024.02.26. - Tudom, hogy most a hype miatt mindenki az Apple Vision Pro-t tartja a…

55 perc telt el azóta...

Újraindítanod se kell majd a Windows 11-et a frissítésekhez

Gábor János 2024.02.26. - A Windows számára nem, a lakossági felhasználóknak viszont újdonság lesz az…

2 óra telt el azóta...

Tudtad, hogy van egy ingyenes online térkép, ami pont olyan, mint a Red Dead Redemption 2-ben?

2024.02.26. - Ha játszottál már valaha a Red Dead Redemption 2-vel, akkor bizonyára vágod, hogy…

3 óra telt el azóta...

A Sony is rámegy a multiplatformra – jöhetnek PC-re is a PS exkluzívok

Gábor János 2024.02.26. - A Sony azt tervezi, hogy bővíti a hozzáférést a first-party szoftvereihez,…

3 óra telt el azóta...

Jól betütükézve vette át a díját Pedro Pascal, amit a The Last of Us-ért kapott

Bódi Dániel "Ez több okból is helytelen. Egy kicsit részeg vagyok. Azt hittem, hogy berúghatok"…

16 óra telt el azóta...

Gyermekpornográfia miatt letartóztatták az egyik legnagyobb anime-producert

Bódi Dániel 2024.02.25. - Gyermekpornográf felvételek készítése és gyermekprostitúció vádjával a tokiói rendőrség Shibuya kerületében…

17 óra telt el azóta...