Az biztos, hogy az Unchartedből filmet készíteni nagyon jó döntés, hiszen az alapanyag igen izgalmas összetevőkkel rendelkezik. Akció, kaland, romantika, misztikum, dráma, na meg persze sok-sok robbanás és meglepetésekkel teli történet. Nem csoda, hogy a Sony Uncharted filmmel próbálkozik.
A közelgő adaptációról azonban nem sok hivatalos információ áll rendelkezésre: azt tudjuk eddig, hogy Tom Holland alakítja majd a fiatal Nathan Drake-t, a rendezésért pedig Dan Trachtenberg felel majd, aki Cloverfield Lane 10 rendezője volt.
Közben természetesen sok pletyka kapott szárnya azzal kapcsolatban, hogy ki kapja meg Victor „Sully” Sullivan szerepét, aki a játékban Drake mentora. A pletykák szerint Bryan Cranstont kapta meg a lehetőséget.
A rendező Dan Trachtenberg azonban a GamesRadarnak adott interjújában reagált a pletykákra és elmondta: még semmi sem biztos.
„Még nincs meg Sully. Bryan Cranston zseniális, lehet hogy ő jó lenne, de még semmi sem biztos. Tom Holland azonban nagyon jó választás volt. Remek színész” – mondta. A rendezőnek egyelőre tehát nincs terve arra, hogy ki játssza Sully szerepét. A GamesRadarnak a rendező ugyanakkor azt is elárulta, hogy szeretne visszatérni a Cloverfield univerzumhoz is, mert van egy két radikális ötlete a folytatásra.
A filmet 2020 decemberében szeretnék kiadni.
Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a Dragon Ball a világ egyik leghíresebb anime…
Bódi Dániel 2022. 08. 02. - A Nintendo Game Boy-nak hála, egy ideje már nem…
Bódi Dániel 2022. 08. 29. - George R.R. Martin korszakos fantasy remekműve hiába, hogy 1996-ban…
2024.02.24. - Közel 15 évvel azután, hogy az utolsó Harry Potter film is a mozikba…
2024.02.24. - Kétségtelen, hogy a Naruto minden idők egyik legnépszerűbb és legösszetettebb mangája és animéje,…
Bódi Dániel A legutóbbi Predator-film kifejezetten jóra sikeredett, ami valamilyen érthetetlen módon a mozikat teljesen skippelve…