Esports

A Team Liquid legyőzte a G2-t – Ők az ESL Pro League 9 győztesei

Lezajlott az ESL Pro League 9. döntője, melyen a G2 Esports került szembe a Team Liquid-el. A CS:GO bajnokságsorozat best-of-five döntője eleinte még a G2 sikeres védekezésével indult, ám hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a végső győzelmet a Team Liquid csapata éri majd el – írja a DotEsports.

Az első fordulóban még a G2 vezetett 8-7-re, de a Liquid ettől csak még nagyobb lendülettel vetette bele magát a csatába. Javítottak, így végül ők vezettek 19-16 arányban. Jonathan „EliGE” Jablonowski lett Liquid legjobb játékosa az ESL Pro League-ben, amit azzal is bizonyított, hogy a fordulóban 32 killt szerzett. Az ezt követő fordulóban a G2 még rosszabb helyzetbe került, az Overpass elején még két körrel vezettek, végül 16-3 arányban vesztettek a Liquid ellen. Nicholas “nitr0” Cannella és Russel “Twistzz” Van Dulken összesen 38 killt szereztek, a Liquid pedig még közelebb került a bajnokság megnyeréséhez.

 

A következő mapon a G2-t persze próbált visszatérni vezető pozícióba. Sikerült is 16-12 megnyerni a következő pályát. A negyedik Inferno mapon azonban Twistzz csodálatos 1v3-as szituáciban tudta elhozni a döntő kört.

 

A Liquid így joggal nevezhető jelenleg a világ egyik legjobb CS:GO csapatának, mivel ez rövid időn belül már a harmadik győzelmük. Májusban megnyerték az IEM Sydney-t, Dallas-ban pedig a DreamHack Masters-t. A Pro League 9. diadalával megszerezték a 250 ezer dolláros fődíjat, sőt: egy lépéssel közelebb kerültek az Intel Grand Slam megnyeréséhez, aminek a fődíja 1 millió dollár.

A Liquid következő megmérettetése Kölnben lesz, az ESL One-on, mely július 2-án zajlik. Akkor a csapat a világ legjobb csapataival kerül szembe, hiszen többek között ott lesz az Astralis, az ENCE, a Natus Vincere és a Vitality.

Mit szólsz a Team Liquid győzelméhez?

DV

Korábbi cikkek

Nem úszod meg a zombik támadását az új Warzone pályán – Erre készülj

2024.02.06. - Február hetedikén új korszak köszönt be a Call of Duty életébe. Ekkor startolt…

5 óra telt el azóta...

Több ezer dobozos PC játékot dobott ki valaki Budapesten – Nézni is fáj

2024.02.06. - Kétségtelen, hogy manapság már egyre jobban tűnnek el a lemezes játékok. Konzolok esetében…

6 óra telt el azóta...

Siralmasan sok játékos hagyta ott a Counter-Strike 2-t

2024.02.06. - A Valve hosszú évek óta fejlesztette a Counter-Strike széria új játékát a színfalak…

6 óra telt el azóta...

Idegesítő, teljes képernyős reklámok érkeznek Windows 10-be

2024.02.06. - A Windows 11 operációs rendszer 2021-ben jelent meg. Jelentősen felkavarta az állóvizet, hiszen…

6 óra telt el azóta...

Imádja a közösség az új Warzone éra első babaváró buliját

2024.02.06. - Az online játékok bizonyos szabályok és keretek között gyakorlatilag szabad kezet adnak a…

6 óra telt el azóta...

Legyünk náluk okosabbak! – Életveszélyes Tesla-Apple trend terjed a neten

2024.02.06. - Az a baj a méregdrága új kütyükkel, hogy javarészt azok vásárolják meg őket,…

8 óra telt el azóta...