A Luke Skywalkert alakító Mark Hamill a hírek szerint még feltűnik a következő, kilencedik részben. Bár mindenki számára nyilvánvaló, hogy Luke a nyolcadik rész végén meghalt, így a The Rise of Skywalker alcímű új filmben mint szellem jelenik majd meg. Valószínűleg úgy, ahogy a korábbi epizódokban is visszatértek az elhunyt Jedik, például Obi-Wan Kenobi, vagy Yoda mester. Az AP-nak adott interjú során Mark azt is elárulta, hogy remélhetőleg ekkor tűnik fel utoljára a Star Wars filmekben.
Miközben elvileg a Star Wars 9. része az új trilógia lezárása, már bejelentették a további készülő Star Wars mozikat.
Mark Hamill egyébként 1977 óta játssza Luke Skywalker karakterét, magyar hangja pedig mindig is Stohl András volt. Mark azt is elhintette, hogy az erő segítségével a Jedik vissza tudnak térni szellemként, ami a Star Wars univerzum sajátos aspektusa. Luke is így jelenik meg majd meg.
Szóval bár a nyolcadik részben el kellett búcsúznunk Luke Skywalker-től, a trilógia utolsó részében még egyszer megtehetjük. Sajnos a szereplők közül Carrie Fisher-től and Peter Mayhew-tól is el kellett búcsúznunk már, akik az új filmek forgatásának idején hunytak el.
Szerinted milyen szerepe lesz Luke Skywalkernek az új film történetében?
Bódi Dániel 2022. 08. 31. - Kétféle ember létezik a Föld kerekén: aki kőkeményen bírja…
Bódi Dániel Az összes hibájával együtt is a Google Maps a világ egyik leghasznosabb és…
RP 2022. 07. 20. - Rengeteg közösségi oldalon vagy fórumon találhatunk olyan bejegyzéseket, melyekben a…
Bódi Dániel 2022. 07. 27. - Manapság már nem különösebben húzzuk fel a szemöldökünk egy-egy…
Gábor János 2023.08.09. - Az, hogy valaki horrort akar csinálni, és az, hogy jól is…
RP 2023.08.09. - Az Nvidia már két évvel ezelőtt bemutatta a DLAA nevet viselő megoldását.…