A Sony PS5 visszafelé kompatibilitásának célja, hogy a PS4 játékok optimálisan működhessenek az új hardveren. A Sony is megerősítette, hogy ez határozott céljuk, de hogy ezt hogyan fogják elérni, arról nem sokat tudunk. A cég azonban nemrég frissítette a szabványleírását, így betekintést engedtek abba, hogyan is tesztelik a PS4 futtatását az új hardveren – írja a VG247.
A Sony jelenleg annak keresi a módját, hogy a kompatibilitás ne okozzon hibákat. Persze a leírás teljesen kínai lehet a laikusoknak a rengeteg szakkifejezés miatt, de a VG247 megpróbálta kihámozni a lényeget.
Ebből kiderül, hogy a Sony számos tesztelési folyamatot végez. Nyomon követi a PS4 játékok futtatását annak saját hardverén, majd a PS5 hardverén is. A megfigyelés célja, hogy a „működési paramétereket” megfelelően hangolják össze, hogy elérjék a régi hardver teljesítményszintjét az új eszközön.
Bár utóbbi ellentétesnek tűnhet azzal, hogy a cél a legjobb teljesítmény biztosítása az új konzolokon, a Sony inkább arra törekszik, hogy a kompatibilitás ne járjon hibákkal. Bár a modern konzolok jobban hasonlítanak a PC-khez, mint valaha, minden generáció a saját technológiájára hagyatkozik, ami a platformokat különállóvá teszi. A hatékonyabb hardverek pedig nem feltétlen jelentik a jobb teljesítményt, ezért a Sony újszerű hardverben gondolkozik, hasonló teljesítményben.
A leírás szerint azonban ez csak a kezdet. Amikor a régi játékok már stabilan futnak az új rendszeren, a Sony elkezdi optimalizálni a teljesítményt, hogy kiderüljön meddig lehet elmenni teljesítményben. Ez a folyamat hasonlít a PC-n ismert overclocking-hoz, melynek optimalizálása és finomhangolása alapvető. Természetesen arról nem szól a hír, hogy a most meghatározandó értékek minden PS4 játékra egységesen érvényesek-e.
A Sony egyébként nem először próbálkozik a visszafelé kompatibilitással. Korábban a PS2-n is voltak olyan játékok, melyek lehetővé tették a PSX játékok futtatását. A PS3 első generációja lejátszotta a PS2 játékokat, a Slim verzióknál ezt megszüntették.
Szerinted szükség van a kompatibilitásra?
Bódi Dániel 2024.02.20. - Hiába nincs érdemi kihívója a Game Pass játékszolgáltatásnak, a Microsoft egyáltalán…
Ű Bódi Dániel 2024.02.20. - A Batman Arkham-széria után legalább akkora rajongás és tisztelet alakult…
2024.02.20. - A Valve 2023 márciusában jelentette be, hogy érkezik a soron következő Counter-Strike. A…
2024.02.20. - A december hatodikai Warzone és Modern Warfare III integráció után egy dolgot biztosan…
2024.02.20. - Manapság, két nagy oldalra bonthatjuk fel a mobiltelefonos felhasználókat. Az egyik tábor az…
2024.02.20. - Manapság két táborra lehet felosztani a PC-s felhasználókat. Az egyik tábor a hagyományos,…