Tech/Tudomány

Alaszka 100 terabites hálózaton csatlakozik Amerikához

A távoli alaszkaiak úgy néz ki a közeljövőben gyorsabban használhatják az internetet. Az MTA Fiber Holdings nevű cég bejelentette, hogy kiépíti az első és egyetlen földfelszíni száloptikai hálózatot a térségben, mely Alaszkától egészen a kontinentális Amerikáig húzódik majd. A hálózat az alaszkai North Pole településtől indul majd, végigfut Kanadán, majd csatlakozik a nagyobb amerikai hálózatokhoz.

Alaszka jelenlegi internetes kapcsolatainak túlnyomó többsége egy maroknyi tengeralatti kábelből, műholdból vagy vezeték nélküli eszközből áll.

„Ez egy jelentős lépés Alaszka számára, mely kielégíti majd a felhasználók igényeit, és támogatja a széles sávú internet elérhetőségét Alaszkában” – mondta Michael Burke, az alaszkai technológiai cég, az MTA Fiber Holdings vezérigazgatója. A sajtóközlemény szerint a kábelhálózaton csakis az Amerikából érkező adatforgalmat szállítják.

Kép forrása: Google

Az új száloptikai hálózat kapacitása 100 terabit másodpercenként, de a cég tervei szerint ez később növekedni fog. Michael Burke azt is elmondta: az hálózat kiépítése már megkezdődött, és várhatóan jövőre be is fejezik.

„Ez nagyon nagy dolog lesz az Alaszkában élő, játszó és dolgozó emberek számára. Támogatja az üzleti életet, a munkahelyteremtést és végül az állam gazdaságát” – tette hozzá Burke. Ha Noth Pole és Seattle távolságot vesszük, akkor a vezeték összesen kb. 3500 kilométer hosszan húzódik majd.

DV

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

3 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

4 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

4 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

6 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

7 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

8 óra telt el azóta...